Ezért kaptam a küldetést [antikvár]

Előszó A váci püspökség visszakapta a szeminárium épületét. Nagy lendülettel, nagyon rövid idő alatt, igen szépen megújult az épület. Nagyobb feladat betölteni lakókkal, olyan lakókkal, akik a papi pályára készülnek. Ezt a feladatot nemcsak nagy íróknak, tudós professzoroknak kell elvállalni. Manapság közismert fogalom a tanúságtevés. Ez a legközvetlenebb példamutatás. Kockázatos dolog, nevetségessé is válhat az ember. Mindenkinek vannak gyengéi. Mégis a szülőknek is példát kell mutatni gyermekeik előtt. Minden nemzedék felelős a következő nemzedékért. En ezt a felelősséget vállalom. Tavaly voltam 25. éves pap. A most és egykor rámbízottak szépen hálát adtak értem a legszebb hálaadáson, az eukarisztián. En is hálás vagyok Istennek és az embereknek egyaránt. Félre a szerénységgel, megmutatom, hogy miért kell hálásnak lennem. Reménykedem, bízom a hálás magatartás vonzó erejében. Ennyi az egész, amiért közreadom írásomat. Szeretném, ha lenne követőm a papságban. Újmisénél, mint plébános, mint kézvezető már bábáskodtam. Ez is hálával tölt el, hogy ott lehettem egy papi életpálya szép indításánál. Már 14 éve vagyok plébános, de csak nyugdíjas papmunkatársam volt. Jól kijöttünk egymással. Fiatal papok, káplánok plébános korom óta még a kerületemben sem voltak. Pedig szívesen átadnám a tapasztalatokat, ugyanis én is sokat köszönhetek a paptársaknak. Az is bátorít, hogy néhányan elkérték a papi közösségek előtt elmondott, leírt gondolataimat. Bár sosem gondoltam korábban kiadásra, mégis akad néhány írásban rögzített elgondolásom. Ezek elsősorban önmagamnak jók. Ellenőrizhetem magamat, hogy fejlődtem-e, vagy vannak-e maradandó, egész papi pályámon fellelhető eszméim? A személyes szeretet az eszmém, amit próbálok gyakorlatra váltani. Ez a törekvés kiteljesíti a saját személyes életemet is. A személyes szeretetről szól a főiskolai dolgozatom. Egy irodalmi iskolai pályázatra készítettem. Ma azt az élményt nyújtja, hogy vajon az ifjú elgondolások, amelyeket lerögzít a dolgozat, helyesek voltak-e? 25 éves papság távlatából visszatekintve is azt mondhatom, hogy igen. Hetedik éves pap lehettem, amikor a vallási élmények és örömök ébresztge-téséről tartottam egy koronaelőadást a kerületi kollégáknak. A személyes oda-fordulást tartottam akkor is a legfontosabbnak, amikor felállítottam a sorrendet: tanúságot tenni, evangelizálni, hitoktatni. A sajtó által is a személyes kapcsolatokat keresem. A fordulat éve óta több mint ötven sajtótermék szólt munkásságomról. Kb. felét saját magam, felét pedig más írta rólam és egyházközségemről. Nem gondolnám, hogy a hízelgés vagy a dicsekvés szóval lehetne jellemezni ezeket az írásokat. Én a személyes szeretet élményéért örülök nekik. Minden írásban van személyes vonás: vagy önmagam tárulkozom ki, vagy mások nyílnak meg előttem közhasznú dolgot illetően. Ezt próbáltam csokorba gyűjteni, többnyire helyi lapok hasábjairól. Függelékként közlök két misztériumjátékot. Ezek is a személyesség jegyében születtek. Azt kívánom megmutatni általuk, hogy a népénekeink mennyire