Bővebb ismertető
Évszázadok óta hallhatjuk a hivatkozást Jézus Krisztus és Péter apostol egyik ^nevezetes beszélgetésére mint a pápai hatalom alapításának legfőbb tényére. E magyarázat szerint Jézus még földi élete során kijelölte mennybemenetele utáni helytartóját. Péterre mint „kősziklára" alapította anyaszentegyházát, neki adta az „oldás és kötés", vagyis a bűnbocsánat jogát. Péter és utódai, a római püspökök tehát Krisztus képviselői e földön, akik hit és erkölcs dolgában isteni tekintéllyel szólnak és csalatkozhatatlanul nyilatkoznak meg - ahogy azt az I. vatikáni zsinat 1870-ben újra megerősítette.
Ezt vallják sokan, erre épül a római egyház intézményes szervezete, s ennek nyomán tekintenek a pápára és a pápaságra egyre nagyobb bizalommal és várakozással az elvallástalanodott tömegek is, akik napjaink politikai rendszereiből kiábrándulva, valamely tekintélyes és vezetésre elhívott egyház felé fordulnak. Ha pedig ehhez hozzátesszük, hogy más világvallások is a római pápában látják a kereszténység képviselőjét, továbbá, hogy világi hatalmak is milyen megkülönböztetett tisztelettel adóznak neki: kézenfekvőnek látszik az igény, hogy az általános csodálat közepette tárgyilagos képhez jussunk a római pápaság eredetét és jellegét illetően.
Ez a tanulmány e célt kívánja szolgálni. S ha valaki azt kérdezné, honnan vesszük a bátorságot, hogy az ilyen sokak által elfogadott magyarázat és az oly nagy múltú intézmény szellemi alapjának értelmezésébe fogunk, azt válaszolhatjuk: Máté evangéliuma 16. fejezete 13-27. verse, mely Jézus és Péter beszélgetését megörökíti, semmivel sem homályosabb helye a Bibliának, mint a többi. Világos képet kaphatunk belőle arról, hogy valójában mi is történt azon a napon, melytől oly sokan számítják egy hatalom, egy intézmény kezdetét.