Bővebb ismertető
BEVEZETES
Nem is kell nektek harcolnotok, hanem csak álljatok veszteg, és meglátjátok, hogyan szabadít meg titeket az ÚR. Júda és Jeruzsálem! Ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az ÚR.
IKrónika 20:17 Károli
M indannyian átélünk harcokat életünk során. Senki sem ússza meg problémák és nehézségek - ahogy gyakran emlegetjük: „az élet viharai" - nélkül. Ajó hír az, hogy amikor mi szembenézünk a nehézségekkel, Isten már tudja, mit fog cselekedni; megvan a terve arra, hogyan hozza el nekünk a győzelmet. A Krónikák második könyve 20. fejezetében azt olvassuk, hogy nem nekünk kell megharcolnunk a harcainkat, mivel azok az Úréi, nem pedig a mieink. Csak annyit kell tennünk, hogy elfoglaljuk a hadállásunkat, és ott is maradunk, amíg el nem érkezik az áttörés.
Mi a mi hadállásunk? Hitem szerint az, hogy imádjuk az Urat.
Hacsak nincs Istenbe vetett erős hitünk, ahányszor csak viharba kerül az életünk, legelőször is elveszítjük a békességünket, és félni kezdünk. Ellenségünk, a sátán teletömi
Joyce 1943-ban született, június 4-én, St. Louis Missouri- ban.
Elhívását 1976-ban kapta Istentől, aki (elmondása szerint) nevén hívta őt. Ebben az időben helyi Biblia tanító volt, majd 1980-ban segédpásztor lett St. Louis Missouri- ban. 1981-ben felkent pásztor lett, és 1985-ben megkezdte programját mely címe „Life in the World” volt. Ezek után szépen növekedett; először város majd állam, később ország s napjainkra már világszerte közvetítik televíziós programját, rádiók sugározzák tanításait és magazinja majdnem mindenhol megkapható. A program új nevet kapott; „Enjoying Everyday Life”
Mára már négy felnőtt gyermek anyja, és tíz unoka nagymamája. Több mint 90 könyv szerzője és egy tüdőrák túlélője. Férjével St. Louis, Missouri- ban telepedtek le, azonban Tv programján keresztül tömegeket tanít, és pásztorol.