Elmélkedések az Evangéliumról [antikvár]

Midőn e könyvet a világ útjaira bocsátom, Jézus szándékait osztom, aki mondotta: azért jöttem, hogy életük legyen és bővebben legyen; én is azért jövök, hogy a lelkeket a krisztusi élet kifejlesztésében segítsem. Két világ környékez minket, természet s kegyelem, s mindkettőből élünk. A természet nagy tény; csillagai, erdői, óceánjai, pálmái, fűszálai titokzatos, szép valóságok. Titokzatosak, mert telítve vannak gondolattal; szépek, mert a ritmus ünnepel színeikben, vonalaikban ; sőt fölényeseknek is mondhatnám, mert végre s elemezhetlen valóságnak adatai. Elém állnak, imponálnak, lelkembe nyúlnak s belém öntik tartalmukat. Édes formáikon stilizálódik belső világom; néma zenéjüktől tanul énekelni lelkem s valamint ez az erdős, csillagos s hullámos világ, ez a szuverén megtestesülése az isteni gondolatnak fölemel s nevel engem: úgy elém lép a szellemi világ is ugyancsak telítve gondolattal, szépséggel és fölénnyel. Ott is vannak csillagok, holdak és napok, hegyek és óceánok, sasok és sirályok; ott is van gazdagság s bőség típusokban és alakokban; ott is van magasság és mélység, fölség és szépség, fény és sötétség; ott is van kifogyhatatlan termékenység s virágzás erőben s ifjúságban. Ott épül ki tudomány, művészet és ipar, társadalmi, gazdasági, politikai élet; de mindenekfölött ott nyilnak meg az Isten országának távlatai, ahol az Isten már nemcsak teremt s alakít, hanem ahová ő maga áll bele s emberi gondolatban, érzésben, örömben s szenvedésben, vágyban s imában, könnyben s mosolyban, életben s halálban stilizálja s alakítja páratlan minta szerint a lelkeket.