Az Őstörténet 2. [antikvár]

A gerince megtört. A lapjai enyhén hullámosak.
Izsákról, ​Jákóbról, Mózesről és Isten pusztában vándorló népéről olvashatunk az Őstörténet folytatásának lapjain. Érdemes a történetükkel foglalkozni. Hogy miért? Mert ők sem voltak mások, mint mi: ügyeskedtek, csaltak is néha, nem jártak mindig az egyenes úton. Érdemes mégis figyelnünk sorsukra, mert számunkra ők üzenethozók. Isten nemcsak az őstörténet idején, hanem ma is ilyen embereket használ fel áldáshordozóknak! Éppen ez a csoda, Isten kegyelmének csodája! Éppen ezért, ha valakit valaha is megkísértett az a kísértő gondolat, hogy ő egy elveszett ember: ne felejtse el, Isten éppen azért küldte a Fiát erre a sáros és kormos földre, hogy „megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett”. Istennek ezt a kereső és megtartó szeretetét, szeretetének sajátos módszerét fedezheti fel a történetekben, akinek van szeme a látásra és füle a hallásra. Nézzünk vissza az „idő ablakain” közel három ezredév távlatában, hogy jobban ismerjük magunkat! Mekkora szükségünk van erre! És ezerszer jobban ismerjük meg Istent! Tartalom: Jákób története – Áldáshordozók; Három szakítópróba; Történelmi ítélőszék előtt…; Jákób nagy álma; A csaló megcsalatik; Isten műhelyében; Jábók éjszakája; Jákób új reggele; Isten fénye – emberarcon; Családi bajok; József a kedvenc, József a gyűlölt; De az Úr Józseffel volt; Másodszor is a mélyben; A figyelmeztető Isten; A gondviselő, a bűnbocsátó, a lelkigondozó Isten; Isten embere – a világban; Ti ugyan – de Isten Vagyok aki vagyok – Kerék – a kerekeken belül; Akik Istent szeretik, minden a javukra szolgál; Cselekedjük jól a jót; A pusztán túl; Vagyok, Aki Vagyok – Leszek, Aki Leszek; Felkavarodnak a poshadt állóvizek…; A tíz csapás – a REND-ben; Jelek; Ne félj!; Csodátlan csodák; Igével és imával; Együtt!…; Egy az Úr!; Az Ó – és az Új; Mózes és Jézus