A szombat-év [antikvár]

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm az egybegyűlt közösséget, előadókat és hallgatókat egyaránt. Én nagyon fontosnak tartom a hallgatóságot, hiszen tapasztalatból tudom: egy prédikáció, előadás vagy konferencia sikere legalább olyan mértékben múlik rajtuk, mint az előadókon. „Körülmetéletlen fülű és körülmetéletlen szívű" publikumnak nem lehet jól előadni. Ez még Szent István diakónusnak vagy Szent Pálnak, sőt magának az Úr Jézusnak sem sikerült. Szívből kívánom, hogy a Szentlélek adja meg az előadóknak a szó karizmáját, ezen belül a bölcsesség (szófia), a tudás (gnózisz), illetve a tanítóképesség (didaché) karizmáit. A hallgatóknak pedig a már említett értő fül és értelmes szív kegyelmi adományát. Külön hangsúlyt helyezek az értelmes szívre, amely magában foglalja azt a képességet, hogy érzelmileg is azonosulni tudjunk a hallottakkal. Ha igaz az, amit a róka mond a kishercegnek: „jól csak a szíveddel látsz", akkor az is igaz, hogy: jól csak a szíveddel hallasz. Ami igazán fontos, az csak a fülnek hallhatatlan és csak az értelemnek felfoghatatlan. A veszprémiek tudják már rólam, hogy ha felkérnek egy aréna vagy egy tűzoltókocsi megáldására, sosem érem be annyival, hogy elmondjak egy rövid áldó könyörgést, mindig próbálok ezen kívül még megfogalmazni legalább egy pár mondatos üzenetet, melyet a kinyilatkoztatásból igyekszem meríteni. Itt most Orosz Lóránt rektor úrtól külön is kaptam felhatalmazást, hogy néhány gondolatot megosszak önökkel. Köszönöm a meghívást és ezt a lehetőséget, amellyel élni is kívánok.