A békesség fejedelmének útján 3. [antikvár]

DR. KISS FERENC orvosprofesszor 1889—1966 .Jstentől való fejedelem volt közöttünk" (I. Móz. 23,6) dr. Kiss Ferenc, a „Pro-' fesszor testvér". Szegény paraszti családból származott, amit soha nem széiryelt, még akkor sem, amikor ez szégyennek számított, sőt ezek kőzött az emberek között érezte jól magát. Házuknál, Nagyszalontán, bibliai gyülekezet volt évtizedeken át, ahol egyszerű parasztpróféták, minden képzettség nélkül, de isteni megbízásból hatalmasan hirdették az Isten Igéjét. (Erről az időről a „Magyar parasztpróféták" című írásában emlékezik meg.) Az ott elhangzott igék jó talajba hullottak, mert 31 éves korában (ekkor már egyetemi tanársegéd), egy igen nehéz történelmi esemény közepén megváltójának fogadja el az Ür Jézust, miután világosságot nyert afelől, hogy O miért jött és halt meg. Rövidesen egy ismert evangéliumi szövetség vezetőségében találjuk, ahol a testvéri közösségben erősödik a kegyelemben. Megtérésétől kezdve megfogadta Pál apostol , szavait, hogy a „Krisztusnak beszéde lakozzék tibennetek gazdagon" (Kol. 3, 16). Az Ige mind több világosságra vezette, s így ellentétbe került a szövetséggel, amelynek választmánya nyolc nap gondolkodási időt adott neki, hogy a kapott látását — több fontos bibliai igazság kérdésében — a hagyományoknak megfelelően higy- ! gyen, s nem a Szentírás tanítása szerint. Kiss Ferenc nyolc percet sem kért, miután azonnal világossá vált előtte, hogy itt tovább nem élhet, mert „Istennek kell inkább engedelmeskedni, hogy nem az embereknek" (Ap. Csel. 5, 29). Több mint 30 év után a régi választmány egyetlen életben maradt tagja ezt mondta neki: „Testvér, neked volt igazad! Mi sokan voltunk és teljesen szétszóródtunk, te egyedül mentél ki közülünk, 8 ma nagy gyülekezetben élsz." A kapott világossága egyre növekedett, s ezt mindig népe és minden hivő javára gyümölcsöztette. Aki szerette az Ür Jézust, azt mind testvérének tudta, nem törődve esetleges látásbeli különbségekkel. Nyíltan vallotta, hogy „társa vagyok mindazok- | nak, akik félnek Téged" (Zsolt. 119, 63). Minden időben kiáUt az üldözött hivőkért, így a második vUágháború vége felé 120 halálraítélt testvér életét mentette meg (akik közül személyesen senkit sem ismert). A zsidóüldözések borzalmai között mindent megtett, hogy segítsen az üldözötteken, nem törődve avval, hogy ez a kiállása végzetes következményekkel járhat. Nemhiába állt ez az ige az ágya felett: „Arról ismertük meg a szeretetet, hogy ö az életét adta érettünk; mi is kötelesek vagyunk , odaadni életünket a mi atyánkfiaiért" (I. Ján. 3, 16).