Magone Mihály [antikvár]

Kapitány a ködben 1857-et írunk, egy őszi este van. Az eget felhők borítják, és a sűrű köd finom eső-cseppekké alakul. Don Bosco, Sommari-va del Boscóból hazafelé tartva megérkezik a carmagnolai állomásra, amely Torinótól harminc kilométerre található, és várja a vonatot, amely majd hazaviszi. A harang elüti a hét órát. A lassan lenyugvó nap elnyújtja a tájon az est árnyékait. A látóhatár néhány méterre zsugorodik. Csak az állomás lámpájának fénye oszlatja fáradságosan a sötétséget és a ködöt, amely beborítja az embereket. Mint a többi utas, Don Bosco is a peronon fel s alá járkálva várja a vonatot. A mindent és mindenkit körülvevő csendben csupán néhány gyerek hangját hallani, akik az állomás előtti téren játszanak és futkároznak. Ebben a légkörben kiáltásaik fülsiketítőnek tűnnek: „Várjál!", „Kapd el!", „Szaladj!", „Gyere ide!", „Állítsd meg!", ezek a szavak áthatolnak a ködön, és eljutnak a vonatra várakozó utasok fülébe. Az