Boldog a nép, amely tud ünnepelni [antikvár]

A zsámbéki vártorony ablakából nézem a világot, "látom - Pázmány Péterrel - az élet igéjének éhségét". Látok Arany Jánossal "sok kevély fogatot, fényes tengelyt, cifra bakot". Radnóti Miklóssal "nékem otthonom e táj". Sokan vesznek körül szeretettel, megbecsüléssel és féltő gonddal. Csapatmunkában és szabadságban, a hiteles humanizmus szolgálatára törekedve épül a magyar és egyetemes udvarház, iskola, műhely és út. Párbeszédben mindenkivel, kritikusan mindenekkel. Kinyílva a tudás előtt, szenvedélyesen a méltóságunkért, odahajolva az emberhez. Nem páváskodva, hogy csak a miénk az igazság, a szépség, a jóság és az üdvösség, de bizonyosságban, hogy létezik ezek ősforrása, hogy "van értelme". Együtt lélegzünk, cselekszünk a korral, környezettel - szétválaszthatatlanul és összekeverhetetlenül.