Utolsó afrikai vadászatom [antikvár]

A kiadói borítója kissé szakadozott. A sarkai enyhén kopottak.
A "titokzatos" és "sötét" Afrika fogalmát lassanként száműzzük gondolatvilágunkból, s helyét a "megváltozott" Afrika képe foglalja el. A mintegy 25 évvel ezelőtti kiadásban ez a könyv már "A megváltozott Afrika" címet viselte. Pedig amikor jeles afrika-vadászunk, Kittenberger Kálmán az utolsó afrikai elefántját meglőtte, akkor még éppen csak megkezdődött Afrika megváltozása. Sőt, épp az teszi a könyvet igazán érdekessé, - mi több: értékessé - számunkra, hogy a mai értelemben vett Afrikának azt az átmeneti időszakát tárja elénk, amikor a régi arculata már kezdett eltűnedezni, de az új még nem alakult ki. Ez a változás - érdekes módon - a vadászatot sem kerülte ki. Azontúl, hogy már 1928-ban megszabták a vadásznak, hogy hány elefántot vagy egyéb védett vadat ejthet el - a vad viselkedése is megváltozott. Megtanulta felbecsülni a lőtávolságot, s csak azon kívül érezte magát biztonságban. Kittenberger talán az első vadász volt, aki megfigyelte, hogy az elefánt csak a rezervátum határáig menekül, azon belül már biztonságban érzi magát. A teljesen védett vad - pl. a fehér orrszarvú - pedig szinte nem is menekül. Persze, az afrikai vadászat akkoriban még veszélyes sport volt. A vadászkaravánt - a szafárit - sokszor már a teherautó helyettesítette, de a vadász még régi módon, s olykor csak a véletlen szerencse mentette meg a támadó vadtól. A vadászatban járatlan ember azt hinné, hogy a vadban ma is gazdag Afrikában a vadásznak csak puffogtatni kell. Pedig egyetlen, puskavégre alkalmas elefántért olykor napokig, hetekig kell cserkészni. Máskor meg éppen a bennszülöttek hiúsítják meg a vadászatot, s teszik lóvá még a gyakorlott elefántvadászt is. Kittenberger nemcsak kiváló vadász, hanem egyszerű megfigyelő is volt, s könyvéből nemcsak Afrika vadjairól kapunk érdekes ismereteket, hanem a vele kapcsolatban állt emberekről is. A könyvet korabeli, eredeti felvételek illusztrálják.