Nahar [antikvár]

Táblák élei kissé kopottasak.
...Pofaszakállas óriás fejét mélyen lógatva, lassú, kimért léptekkel közeledik... Hatalmas nagy állat... Megáll. Cifra feje álmosan hátrafordul, úgy figyel a közelgő lármázás felé. Aztán kitárja villogó száját és megszólal. Halkan hörgő unott ásítás: - Ááoo! És ismét megindul. Jön-jön, mintha zsinóron húznám... Álmaink vágya, az irdatlan nagy hímtigris... A célgomb ezüstlegye türelmesen kíséri széles, hófehér szügyét. De várok még, hiszen teljesen gyanútlanul közeleg... Tíz lépésre lehet, mikor lassan keresztbe fordul - szabadra tárja izmos oldalát... Válla közepébe küldöm a golyót... Szörnyű hördüléssel hátsó lábára emelkedik. Mint valami szilaj csődör, úgy felágaskodik... Óriás mancsának fenyegető mozdulata felejthetetlen... ...De máris talpon van, hatalmas ugrásokkal szökne át fánk mellett... Következő lövésem azonban nyaktövön vágja s karikára bukfencezteti... Meg sem fordul. Még csak nem is vergődik. Egyetlen, hosszan hörgő sóhaj szakad fel belőle... Merevre feszült lábán pedig gyenge remegés fut végig - a kiszakadó élet végső feszítése... Első pillanatokban úgy nyelvünkre nehezedik a nagy öröm, hogy szólni sem igen tudunk. Csak szorongatjuk egymás izzadt kezét...