Róma és a Vatikán [antikvár]

Róma városa a Palatínusnak nevezett dombot benépesítő pásztorok és földművesek településéből fejlődött ki. Magának a Róma szónak etimológiai jelentése feltehetőleg a folyó városa , vagy még inkább a Rumák (etruszk család) városa . A monarchia többé-kevésbé legendás kora után az elsőhiteles adatok a monarchikusról a köztársasági államformára való áttérés idejéből származnak (i. e. 509): ekkor indul lassú hanyatlásnak az etruszk civilizáció, amelynek utolsó királyai Rómát uralták. A hosszú köztársasági időszak során kialakul Rómában az a már valódinak nevezhető, konzulok és tribünök (utóbbiak az úgynevezett köznép képviselői) vezette demokrácia; amely biztosítja a patríciusok és plebejusok egyenlőségét. Az i. e. IV. században Róma már az egész Latiumot kezében tartja, majd valamivel később, több itáliai nép és a nagy etruszk kultúra meghódításával magáénak mondhatja Itália számos más tartományát is. A gallok és a dél-itáliai görögök szintén fegyverletételre kényszerülnek Róma előtt, így ez i. e. 270-ben birtokába veheti az egész itáliai félszigetet. Az i. e. III. században a város hatalma túlnő a félsziget határain. I. e. 264 és 201 között a római köztársaság (a pun háborúkkal) meghódítja az egész Mediterraneumot, határai magukba zárják (keleten) Nagy Sándor Birodalmát, (nyugaton pedig) a gallokat és Spanyolország népeit. Ekkor következik be a köztársaságból a császárságba való átmenet jelentős fordulópontja: a császárság, Augustusszal az élén, a hatalom és a tekintély jegyében veheti kezdetét. Az eredeti szándékok szerint a császárság a Szenátus és a népakarat közvetlen ellenőrzése alatt álló különböző köztársasági magisztrátusok harmonikus egyensúlyban tartott együttese lett volna. Ez azonban csak szándék marad: az idő múlásával az impérium egyre inkább diktatórikus és katonai jelleget ölt. Határainak mértéktelen kiterjesztése és a szétdaraboltság miatti elgyengülés következtében Róma tekintélye meginog és lassú, de feltartóztathatatlan hanyatlás indul meg. Az elkövetkező időkben a város már nem a császárok székhelye és a Szenátus is mindinkább elveszíti politikai identitását. A barbárok első betöréseivel a hanyatlás mélypontjára jut, mindazonáltal Róma erkölcsi befolyása megmarad, a város tovább őrzi azt a szellemet, amelynek köszönhetően évszázadokon keresztül viselte a caput mundi, a világ feje kitüntető címét: mindennek oka többek között a kereszténység elterjedése is, mivel a keresztény világ Rómát jelölte ki egyháza székhelyéül.