Zala [antikvár]

Zala megye hazánk délnyugati sarkában fekvő, dombokkal-völgyekkel tagolt, változatos felszínű vidék. Az országnak ez a tengerhez legközelebb eső területe, s ez a csapadékosabb, kiegyenlítettebb éghajlaton is érződik. Itt még a nyár végén is zöldell a fű, a felszín több mint negyedét erdők borítják, s ötszáznál is több névvel jelölt vízfolyását tartják számon. Az ember már az ősidőkben felismere a biztonságos életlehetőségeket, s a régészeti leletek is tanúsítják az ember jelenlétének folyamatosságát az újkőkortól napjainkig. A történelem viharai a népvándorlástól a második világháborúig sokszor végigzúdultak e tájon, ám ez a "bensőséges, pátosz nélküli vidék" mindig tovább tudott élni, és meg tudott újulni. Az igazi fejlődés azonban csak az 1960-as évektől számítható. Jelenleg viszont - a sokak tudatában még élő régi képpel ellentétben - Zala immár iparilag is, mezőgazdaságilag is felzárkózott a középmezőnyhöz. A lakások közel háromnegyede a felszabadulás után épült, s a 15 éves lakásépítési terv idején a lakosság csaknem egyharmada költözött új lakásba. A zalai városok - elsősorban Zalaegerszeg és Nagykanizsa - harmonikus, emberléptékű, a tájba és a környezetbe jól illeszkedő épületeikkel határainkon túl is ismertek és elismertek. A kötet Zala megyei szerzői szerény tárgyilagossággal és jogos büszkeséggel tárják az olvasó elé megyéjük múltját és jelenét, s átcsillan soraikon a szülőföld szeretete.