Városvédőbeszédek 1-2. kötet [antikvár]

A két kötet oldalszámozása folytatólagos! Nálunk az építészet nagy korszakaiból csak romok maradtak fenn. Festmény, szobordísz régen nincsen rajtuk. Köztéri szobraink legrégebbjei is alig több mint kétszáz évesek, s homokkőből készültek. Mállanak szét. A józan ész helyett szigorú műemléki törvények próbálják megvédeni a fontosabb építészeti emlékeket - reménytelenül. Hiszen a szabály nem elég. Nálunk még azokat az épületeket sem lehet megvédeni a gondatlan átalakítástól, amelyek a két világháború között épültek, pedig azok funkciójukban és külső megjelenésükben is közell állnak a mai ízléshez. Hát még ezt a korszakot, amely - utoljára - díszesre, talán túl díszesre építette fel saját világát. Pedig a mai világunkat ez a kiegyezést követő építészeti konjunktúra, ez az ízlés határozza meg. Ha erre folyamatosan tudnánk vigyázni, ha ezzel az öröklött világgal tudnánk együtt élni - sokkal könnyebb lenne energiát, figyelmet, pénzt fordítani a régebbi korok építészeti kultúrájának maradékaira, s könnyebb lenne figyelni a XX. századi közvetlen elődök által állított mércére is, hogy ne a meglévő helyére, hanem mellé, múltunkat, félmúltunkat tisztelve tudjunk mi is a korunkra jellemzőt, az unokák számára becsülendőt alkotni! A margitszigeti zenélő kút közelében van a főváros különleges látnivalója, egy kis park vízeséssel, tavacskákkal, a víz fölött szép szobor. A vízben tavirózsák és akváriumi halak, köztük néhány aranyhal is. Ez termálvíz. A meleg vízben úszkáló halakat még télen is megnézhetik, amikor mindent hó borít. Itt találkoztam két gimnazistával. Horgásztak. Damilon rendes horoggal, pecáztak - az aranyhalakra. Nem állhattam meg, rájuk szóltam. Azt mondták: higgyem el, nem okoznak kárt, hiszen ők csak egyetlenegy halat akarnak hazavinni. Mi lenne, ha mindenki csak egyet fogna ki a tóból? - mondtam. Válasz: megígérik, hoznak helyette másik halat ide, a szigetre. Ne hozzanak! Azt hagyják itt, ami ide való! Már akkor elhatároztam, hogy ezt a történetet elmondom Önöknek. Hiszen valami ilyesmiről szól a műsor. Ha mindenki csak egy aranyhalat visz haza, még akkor is, ha másikat hoz helyette, megváltozik a tó jellege. Ahogy a városképé is, ha mindenki csak egy részletet változtat meg vagy tűntet el. Ha valaki csak egy műemlék iskolaépületet bont le, másvalaki lámpákat cserél, vagy járdaszegélyköveket, vagy telefonfülkét, postaládát, liftet, korlátot, végül észre sem vesszük, s egy másik városban fogunk élni! Kérem szépen, elég, ha a vizet cserélik. A halakat tessék békén hagyni!