K. und K. kalandozások [antikvár]

Végigjárhatunk-e egy már nem létező országot? Miért ne. Ugyan a hajdani Birodalom utódállamokká esett szét, de valahol tovább létezik. Ha egyik városából a másikba utazunk, hasonló pályaudvarokon szállunk ki. A kávéházakban jó eséllyel kaphatunk hasonló ételeket, s ha mást nem, bécsies kapucínert. Időnket pedig múlathatjuk a színházakban, amelyek szinte mind hasonlóak, s ahol sokszor játsszák ugyanazokat az operetteket. A szerzők némelyike katonakarmester volt, s a városokban egykor állomásozott ezredeknél szolgált, Szarajevóban, Ceske Budejovicében, Lembergben, avagy Temesváron. Elindultunk tehát, hogy megtaláljuk a nyomokat házakban és szokásokban. A nőket sok helyütt köszöntik még gáláns kisztihanddal, és más egykori szokások is élnek. A Monarchia túlélte az utódállamokat, túlélte a vasfüggönyt is. Most egykori tartományai egy nagyobb unióba törekedve felismerik a hajdanvolt Birodalom előnyeit. A közös piacot, a közös pénzt, a szabványokat, az iskolákat, a civilizációt. Nem utolsósorban a jogokat, amelyeket a dualizmus a kor színvonalán megadott lakóinak, alattvalóinak. Nem lettünk Monarchia-nosztalgiások. A riportokat írva azonban meggyőződtünk róla, hogy az egykori Birodalom lakói többnyire jó emlékeket őriznek a hajdan sokszor kényszernek érzett együttlakásról. Ápolják az értékes épületeket, őrzik a szokásokat. A szerzők, Trieszttől Csernovciig, Prágától Szarajevón át a Vaskapuig szerzett élményeik alapján jelentik az olvasónak: a Monarchia bejárható.