A magyar banánköztársaság [antikvár]

Előszó Három évtizede az újságírók bálján a kissé kapatos Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy mi a három kívánsága, azt válaszolta: ő akar lenni Magyarország miniszterelnöke, Magyarország leggazdagabb embere, és európai hírű politikus. Nem tette hozzá, hogy ezt fordított Robin Hoodként akarja elérni. A szegényektől rabol, és a tőle függő gazdagok között osztja szét a rablott jószágot. Előtte voltunk az elhíresült székház botránynak, a Fidesz 30%-kal vezette a pártok mezőnyét az akkori közvélemény-kutatások szerint, nem derült ki, hogy Orbán (Simicska tandem) a pártja pénzei fölötti ellenőrzés megszerzésével először a saját pártját, öt évvel később a kormányt, másfél évtizeddel később az ország javait gyűri zsebbe. Hazánk banánköztársasággá vák, vagy ahogy a nürnbergi főbíró, Jackson a végső ítéletében fogalmazott: „egy csapat bűnöző összeesküvéssel ellenőrzése alá vonta az államot." A kötetben egybegyűjtött félszáz írás nem az ország elrablásának a története. Látlelet arról, hogyan mutatja ki egyre inkább a foga fehérét Orbán egyszemélyi feudális függőségeket, az ősiség (minden jószág visszaszáll a királyra), vagy a kilenced pontosabban: az ötöd (Mr. 20 %) törvényét felelevenítő zsarnoksága a jogállam látszatát festett díszletként megőrizve. A kötetet tíz év alatt megjelent cikkeimből válogattam, amelyek részben irodalmi alakok képében (pl. a Nyomorultak című regény hősei), részben történelmi szereplők (pl. Kutuzov) cselekvéseit felelevenítve, részben a nyilatkozatok és tettek hátterét elemezve mutatják be az Orbán-rendszer igazi természetét. Ebben a tíz évben az Orbán-rendszer kiépülésének megakadályozását elmulasztó ellenzékről, a választási küzdelemben játszott szerepükről is írtam, mert a zsarnokság megerősödéséhez az ellenállás hiánya is szükséges. Merthogy az ellenálláshoz, nemcsak jó jelszavakra, körültekintően megírt