Bővebb ismertető
Megnyitó
Alkalmam nyílt már arra, hogy megfogalmazzam a történelem számos jellemzőjének egyikére vonatkozó álláspontomat. Ezt most nem - az egyébként még a képzeletemben sem létező - Galeottóm kedvéért ismétlem meg - mert az előző alkalommal nem tudta feljegyezni -, hanem azért, mert kiindulópontja néhány megjegyzésnek, amelyekre mindazok, akik nem hívatásos művelői a történettudománynak, viszont beleolvasnak e kötetbe, egyfajta használati útmutatóként támaszkodhatnak a következőkben.
E szerint: a történelem nem svédasztal, melyről kí-ki kiválogathatja a maga számára az ízletesnek tűnő falatokat, aztán a többível majdcsak kezd valamit a személyzet. Lehet, persze, így ís tekinteni a történelemre, de abból sosem lesz történettudomány, legfeljebb emlékezetpolítika vagy laposföld-hívök és kézrátétellel gyógyítók zavaros handabandázása, s, őszintén szólva, magam sem tudom, melyik a kevésbé kívánatos. A történettudomány ezzel szemben kész szembenézni azzal a ténnyel, hogy a történelmet nem mi, tudniillik a jelenben élők, alakítottuk, hanem készen kaptuk az előző generációktól egyfajta örökségképpen, de nekünk kell együtt élnünk vele, mégpedig az egésszel. Ez a helyzet - valljuk meg - bizonyos szempontból joggal mondható igazságtalannak, ám attól még nem változik meg. Feldolgozásában a történettudomány van segítségünkre a maga eszközeivel, melyek használatát ugyanolyan szigorú előírások szabályozzák, mint történik az bármely más tudomány esetében, s melyek éppen azért megbízható őrei a szakszerűségnek, mert nem valamely hatóság kezdeményezése, hanem a szakma gyakorlóinak közmegegyezésén alapuló szokások alakították ki azokat.
A múltat sohasem fogjuk a maga teljességében megismerni, miként, egyébként, a jelenről sem mondhatjuk, hogy minden részlete világosan áll előttünk. Mindazonáltal a jelen válik múlttá, s így az éppoly összetett, mint amennyire az a jelen. Ha tehát a történész végzi a dolgát, nagyon ís könnyen előfordulhat, hogy olyasmit ír, ami aztán sokaknak nem tetszik: kinek azért, mert megtörtént, kinek azért, mert írnak róla.
l' l ''! , l' ''i'
Nihil i/J wwíaiw
¦ ly; fi?'
¦ 'I ¦ ',1
'1
h vlji!^
1.1 |i f.Utt:!
m
í
Szociológus, egyetemi tanár, tudományos tanácsadó.
Egyetemi diplomáját az ELTE Bölcsészkarának filozófia és történelem szakán szerezte 1971-ben. Doktori disszertációját 1973-ban védte meg ugyanott, szociológiából. 2001-ben az ELTÉ-n habilitált, 2006-tól az MTA doktora, 2008-tól egyetemi tanár a Közép-európai Egyetemen CEU). Az egyetem után könyvkiadó szerkesztőként dolgozott, és az ELTE filozófia szakán volt óraadó. 1977-től 1990-ig ellenzéki tevékenység és illegális publikációk miatt foglalkoztatási tilalom alatt állt, ezekben az években alkalmi munkákból élt. 1980 és 1984 között németországi, franciaországi, amerikai és holland egyetemeken illetve kutatóintézetekben dolgozott meghívott kutatóként. 1990-től 2002-ig az ELTE Szociológiai Intézetében tanított, majd az MTA Etnikai és Kisebbségkutató Intézetében lett tudományos főmunkatárs. 1997-től tanít a Közép-európai Egyetem Nacionalizmus Tanulmányok programjában, és az egyetem Zsidó Tanulmányok programjának tudományos igazgatója. Fontosabb publikációi az utóbbi évekből: - Zsidók a mai Magyarországon. (Szerk.) Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest, 2002. - NATO, Neutrality and National Identity: the case of Austria and Hungary. (Ed. with R. Wodak) Böhlau Verlag, Wien – Köln – Weimar, 2003. - New Jewish Identities. (Ed. with Zvi Gitelman, Barry Kosmin) Central European University Press, Budapest, New York, 2003. - Jews and Jewry in contemporary Hungary: results of a sociological survey Institute for Jewish Policy Research, London 2004. - A kéznél lévő Idegen. Antiszemita előítéletek a rendszerváltozás utáni Magyarországon. POLGART Kiadó, Budapest 2005. - A Másik szeme. Zsidók és antiszemiták a háború utáni Magyarországon. Gondolat Kiadó, Budapest, 2008. - A Kádár-rendszer és a zsidók, Corvina Kiadó, Budapest, 2019.