Pallavicini-Andrássy Borbála kitelepítési és 1956-os naplója [antikvár]

Tulajdonosi névbejegyzéssel.
Pallavicini-Andrássy ​Borbála kitelepítési és 1956-os naplója könyvszenzáció a javából. Azzá teszi a naplóíró személye és a napló tartalma egyaránt. Andrássy Borbála Pallavicini György őrgróf, az egyik legnagyobb tekintélyű magyar arisztokrata felesége volt és a „vörös grófnö", Andrássy Katinka édeshúga. Legidősebb fiát, Györgyöt antifasiszta nézetei és tevékenysége miatt a németek elhurcolták Dachauba, ahonnan csodálatos módon épségben visszatért, hogy azután soha többé ne térjen vissza Szibériából, ahová az oroszok hurcolták el 1946-ban. Másik fia Pálinkás Antal néven a néphadsereg tisztje lett, páncélos őrnagy; 1956. október végén ő hozta Budapestre a tankján Mindszenty hercegprímást, a parlament egyenes utasítására. Ezért a „szörrryű bűnéért" – noha fegyver soha nem volt a kezében – 1957-ben fölakasztották. De a naplóíró anyai sorsánál nem kevésbé megrázó saját sorsa sem. Ő is végigjárta azt az utat, amit osztálya számára századunk keservekkel és keserűséggel terhes magyar történelme kijelölt: a mesés jólétből és kivételezettségből egyszeriben még a zsellérsors nyomorúságánál is mélyebbre hullott. Nemcsak megfosztották minden vagyonától és kiűzték otthonából, hanem emberi mivoltában is megalázták és meggyalázták, puszta létében is fenyegették. Mégis, mint osztályának számos tagja, ő is képes volt a legnagyobb megpróbáltatások idején is megőrizni emberi tartását, benső derűjét. Naplója, amelynek első része az 1951 májusa és 1953 októbere közötti időszakot öleli át, egy erős, ugyanakkor minden szépre fogékony lélek megnyilatkozása. Ezt a két és fél esztendőt Andrássy Borbála a Tisza menti Besenyszög közelében lévő Fokorupuszta egyik „kulák"-tanyájára kitelepítve élte át, a padlásföljáró alatti kis kamrában, ahol legsűrűbben az egerek látogatták. Panaszszót emiatt mégsem hallunk tőle; csak a rendőrség gonosz vegzatúrája az, ami elkeseríti, még inkább fölháborítja. A mindennapok eseményeiből és a hozzá fűzött reflexiókból érzékletesen és színesen rajzolódik ki a puszta élete, sorstársai és kuláknak bélyegzett házigazdái keserves küszködése. A tájat és embereit a festő szemével látja és láttatja-természetleírásai a magyar irodalom legszebb Alföld-képeivel vetekszenek. A kötet második részét kitevő 1956-os napló egy hazája és népe sorsáért aggódó, sokat átélt ember beszámolója az októbert megelőző hónapok történéseiről és a forradalom lázas napjairól. Elégikus búcsú mindattól, ami egykor Andrássy Borbála életét jelentette.