Magyarországi pártprogramok 1944-1988. [antikvár]

ELOSZO Magyarország az 1945. január 20-án Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezménnyel fejezte be a második világháborút. A katonai megszállással és más, a szuverenitást súlyosan korlátozó intézkedésekkel párhuzamosan azonban a szövetséges nagyhatalmak magyarországi politikája azt is lehetővé tette, sőt elősegítette, hogy olyan belpolitikai és társadalmi-gazdasági változások menjenek végbe az országban, amelyek együttesen a demokratikus rend életre hívása, kialakulása irányába hatottak. Ennek köszönhetően a létrejött új hatalom politikai intézményrendszere a parlamentáris és részben a közvetlen demokráeiára épült. A társadalom újjászerveződésével nagyjában egyidejűleg létrejöttek az országban azok a politikai és társadalmi szervezetek is, amelyek a lakosságnak, pontosabban egyik vagy másik részének a politikai, illetőleg a gazdasági érdekeit kívánták képviselni. A szövetséges nagyhatalmak lényegében kezdettől fogva a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontban tömörült következő öt párt működését fogadták el, vették tudomásul: Magyar Kommunista Párt (MKP), Szociáldemokrata Párt (SZDP), Nemzeti Parasztpárt (NPP), Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt (FKGP) és Polgári Demokrata Párt (PDP). Ezek a pártok valamermyien a „demokrácia" jelszava alatt és jegyében próbálták a társadalom egyik vagy másik részét maguk mögött felsorakoztatiü. A kisgazdapárt Polgári Tagozata mellett azonban egyedül a Polgári Demokrata Párt vallotta magát „hivatalosan" is a polgárság pártjának. Sőt, még ez a párt is csak a „haladó" polgárságot kívánta a pohtikai életben képviselni. Ez azt jelentette, hogy többek között a polgári konzervatív és liberális csoportok egy része, valamint a kereszténydemokrata és keresztényszociális i-rányzatok elveszítették az önálló pohtikai szereplés lehetőségét. Nem beszélve a szélsőjobboldali és fasiszta irányzatokról, amelyeknek a közéleti szereplését, legális működését a fegyverszüneti egyezmény és a békeszerződés is kategorikusan tilalmazta. E tilalom alá nem eső irányzatoknak a politikai életbe való visszakerülésére valójában kétfajta lehetőségük kínálkozott. Az egyik: csatlakozni a már működő pártok valamelyikéhez, a másik pedig: a kínálkozó lehetőségeket megragadva önálló párt alapításának az útjára lépni. 1945 januárjában Vázsonyi János a volt Liberális Demokrata Párt és a Radikális Párt „összeolvadásából" kívánt új pártot alakítani. Ezzel nagyjában egyidejűlegjelent meg a színen a Magyar Földműves Párt is. Lukács Elemér — Peidl Gyula volt miniszterelnök veje — 1945. február 20-án 16 társával együtt megalakította a Független Szocialista Néppártot. A Magyar Köztársasági Párt újjászervezését Veér Imre kezdeményezte Debrecenben. Veér és társai azonban már 1945 márciusában tárgyalásokat kezdtek a kisgazdapárt vezetőivel a fúzióról és 1945. április 13-án a Kossuth Párttal együtt csatlakoztak is a Független Kisgazdapárthoz. Most eltekintve az FKGP gyűjtőpárttá válásától, a fentebbiek kivétel nélkül olyan próbálkozások voltak, amelyek egyáltalán nem változtattak a már kialakult magyarországi pártviszonyokon és nem is hoztak újabb pártot tartósan a közélet felszínére. Az 1945. november 14-i nemzetgyűlési választások időpontjának közeledtével újra napirendre került, hogy a működő pártok mellett indulnak-e, és ha igen, mely