Emlékirataim [antikvár]

Lapélei enyhén hullámosak.
Kenderes (Szolnok megye, Magyarország), 1868. június 18. az induló és Estoril (Portugália), 1957- február 9. a befejező pontja annak a hosszú, csaknem kilenc évtizedes életpályának, amelynek nyolc évtizedéről maga az számol be, aki megfutotta: vitéz nagybányai Horthy Miklós, volt tengerésztiszt, I. Ferenc József király és császár udvari szárnysegéde, flottaparancsnok altengernagy, a szegedi ellenkormány hadügyminisztere, a nemzeti hadsereg fővezére, Magyarországnak 1920. március 1-jétől 1944- október 16-ig kormányzója és „legfelsőbb hadura", a németek, majd az amerikaiak foglya, végül pedig - haláláig - portugáliai magyar emigráns. Életében - s halála után is sokáig, talán mind a mai napig - jó és rossz szándékú legendák övezték személyét: párthíveinek s ellenfeleinek gyakran indulat táplálta, célzatos ferdítései: túlzások és elhallgatások egy- és másfelől. Számvetéséből - emlékiratából -, amelyet öregen, életének utolsó évtizedében készített, talán tisztábban rajzolódik ki alakja, s mi a hosszú évtizedek biztosabb távolából ma már nem minden együttérzés nélkül tekintjük személyes sorsának bizonyos értelemben nemzetével is rokon tragikumát.