Requiem és búcsú [antikvár]

Részlet a kötetből: Kései sirató 1943 februárjában a németek megszállta Európával Sztálingrád halottait gyászoltatták. Félárbocon a lobogók, meghatott, fellengzősen ünnepélyes cikkek mindenütt. A magyar sajtó a némettel versengve ünnepli az ellentámadó Vörös Hadsereg haragjának áldozatait. "A katonai, a nemzeti, az emberi hősiességnek felülmúlhatatlan megnyilatkozása a Paulus-hadsereg sztálingrádi pusztulása" - írja a Pesti Hírlap 1943. február ötödiki vezércikkében. Címe: "A sztálingrádi hősök." A Magyar Katonaújság szinte dadog a hódolattól: "dicsfényes dicsőséggel tartotta magát a 6. német hadsereg", s ez a vesztes védekezés "a legnagyobb és legfényesebb hőstett", amit a világ valaha megért. Ugyanekkor semmisült meg a 2. magyar hadsereg is. Bár ez a hadsereg utolsóként hagyta el Don-parti állásait, és százötvenezer embert veszített két hét alatt, csak hogy a német csapatok nyugodtan kiüríthessék Voronyezst, és háborítatlanul visszavonulhassanak: a magyar sajtó egy sóhajtást sem küldött utána. Tóth László a Nemzeti Újság vezércikkében felszólítja a társadalmat, hogy ne is beszéljen erről a csapásról.