Helmut Kohl és Közép-Európa [antikvár]

Előszó EGY EURÓPAI ÁLLAMFÉRFI „Államférfi" - e kiemelkedő személyiségekre utaló, ünnepi „alkalmakra" tartogatott szót gyakran érezzük elkoptatottnak. Amikor használjuk, azt is érzékeltetni kívánjuk, hogy szigorú megkülönböztetést teszünk e fogalom, illetve a mindenkori jelenben létező és mozgó „politikus" között. Mindez pedig sokszor azt a feltételezést hordozza magában, hogy az átlagon felülemelkedő közszereplők, „az államférfiak" csak a régmúltban léteztek. Gyengébb pillanatainkban azt gondoljuk róluk, hogy szinte tökéletesek - több fejjel magasabbak azoknál, akikkel mi magunk találkozhatunk, akikre egy választáson szavazatunkat adhatjuk. Nem tagadva a kiemelkedő szereplők történelmi jelentőségét és korunk általános válságtüneteit sem, a „régen mindig jobb volt" logikáját nem fogadhatjuk el teljes egészében. A 20. század Európájában, e világháborúk, ideológiai küzdelmek és polgárháborúk sújtotta korszakban, amelyben kontinensünk nyilvánvalóan háttérbe szorult a világpolitika színpadán, kevés európai személyiségről mondhatjuk el, hogy döntéseivel és tevékenységével mély nyomot hagyott a globális hatalmi struktúrán. Helmut Kohl kétségtelenül e kevesek egyike, talán legnagyobbika volt. Nem tévesztette el a sorrendet: Európát és az új világrendet úgy akarta szolgálni, hogy elsősorban hazáját szolgálja. A szétdarabolt Németországot, amely kereszténydemokrata és keresztényszociális elődei és kortársai - Konrád Adenauer, Ludwig Erhard, Franz Josef Strauss és a többiek - számára „lélekben, érzésben" mindig is egységes maradt. Kohl nem adta fel eszméit, és várta a pillanatot. Kitartott saját meggyőződése mellett akkor is, amikor ez - elsősorban a hetvenes évek „békés enyhülésének" időszakában - éppen nem kecsegtetett elismeréssel és választási győzelemmel se. Végül bebizonyosodott: amikor a pillanat eljön, és az esélyt nem szabad elszalasztani, csak az a kereszténydemokrata hagyományréteg lesz képes gyakorlatban is véghezvinni az új államalapítást, amely elméletben a második világháború utáni években ezt megtette. A 20. század - néhány kivételtől eltekintve - nem tűnt alkalmasnak új államalapításokra. Kohl ugyanakkor tudta: amikora nemzetegyesítés ideje eljön, nincs helye szociális demagógiának. Történészként azt is tudta, hogy