Felekezetek és identitás Közép-Európában az újkorban [antikvár]

Az identitás (a latin idem = Ugyanaz) fogalma az ember önazonosságának, egy társadalmi csoporthoz való viszonyulásának meghatározását jelenti. Az egyén és a társadalmi csoport közötti kapcsolat kölcsönös, ugyanis az egyik hatással van, alakítja, formálja a másikat. Az embernek pszichikailag szüksége van arra, hogy egy nemzeti, vagy vallási csoporthoz való önazonosságát meghatározza. Jobban érzi magát ugyanis a „sajátjai", azok között, akik ugyanazon a nyelven beszélnek, ugyanazokban a dolgokban hisznek, ugyanazokat a szokásokat, hagyományokat követik. Különösen is fontos ez a mai tömegtársadalmakban, amikor az ember e nélkül nagyon hamar elvesztheti kötődéseit, gyökértelenné válhat. A nemzeti és vallási önmeghatározás kérdése térségünkben nagymértékben összenőtt, szétválasztása néha egyszerűen lehetetlen. Felhozhatjuk itt példának a „lengyel = katolikus" sztereotípiáját, vagy éppen arról sem feledkezhetünk meg, hogy milyen fontos szerepet játszott az ukrán és román nemzeti tudat kialakulásában a görög katolikus papság-, egyház. A vallásnak alapvető jelentősége van a katolikus horvátok, ortodox szerbek, vagy a muzulmán bosnyákok önmeghatározásában is. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának történelem tanszékén működő Egyháztörténeti Műhely 1998. április 16-17-én kétnapos konferenciát rendezett „Felekezetek és identitás Közép-Európában az Újkorban" címmel. A Magyarországról és külföldről érkezett tudósok előadásaikban a különböző vallási felekezetek szerepét elemezték a nemzeti identitás megőrzéséért, megerősítéséért folytatott küzdelemben, vagy éppen a vallás, egyház, önazonosságtudat viszonyát tanulmányozták. A konferencián elhangzott (és később beküldött) előadások nyomtatott változata ez a kötet.