Kis ékszerdoboz [antikvár]

Sajátos krónikát tart kezében az olvasó, Szentendre elmúlt három évtizedének krónikáját. Különlegessége talán csak az, hogy a szerző, aki életének csaknem felét, állandó lakosként ebben a kiemelkedő adottságú, sok szempontból mégis agglomerációs településen töltötte, országos és helyi lapokban számos cikket publikált a városról, s ezekből szerkesztette egybe a korszakra legjellemzőbbeket, s legkevésbé romlandókat. Kertész Péter Pulitzer-emlékdíjas újságíró látszólag mindent elért, amit egy újságíró manapság elérhet ezen a kinek rögös, kinek akadálymentes pályán. Jellegzetes, folyvást dohogó, nem egykönnyen tapsikoló személyisége Szentendre mindinkább virtuális közéletének. Megnyilatkozásait lehet / vitatni, közömbösen azonban senki nem viszonyul hozzá. így aztán kedvelik, meg utálják is, pontosabban szólva: utálják, meg kedvelik is. Egy időben örömét lelte abban, hogy eljárjon, afféle „ellenségképnek", nem igazán kedvére való, helybéli politikai rendezvényekre, ma már távol tartja magát ezektől (meg a másmilyenektől is), s igazából nem bánná, ha (úgy is, mint a zsidó temető gondnokát) csak kedvelnék. Ha meg nehezére esne azoknak, akiktől ezt elvárná, akkor legalább ne gondolják azt, hogy az útjukban áll. A kötetbe válogatott eleinte még itt-ott szocreál, majd mind inkább tényfeltáró írások mögött valójában az a szándék húzódik meg, amit József Attila így fogalmazott meg: „Érted haragszom, nem ellened."