Éljen a háboru! [antikvár]

Éljen a háború! Elnyult, rekedt hangon ezt ismételte az Andrássy-uton hullámzó zászlós, kalapdobáló tömeg. Kamaszésszel nem értettem e szavak sulyos jelentőségét, de éreztem, hogy nagy dolog történhetett és megittam egy pohár sört. Néhány hét multán már elbámészkodtam a frontra rohanó katonavonatoknak és a hazagördülő sebesültszállitmányoknak szines mozgásán. Néztem, hogyan masiroznak be a Keleti Pályaudvar egyik oldalán a virágos, pántlikás, barnaképü fiatalok és kijönnek a másikon bebugyolálva, bepólyázva, lábatlan-kezetlen. Az időről és térről megfeledkezve ugy láttam, mintha ugyanazok jönnének ki az érkezési oldalon, akik bementek és indulásin. Elnéztem már igy a soroksári-uti vágóhidat is, gondoltam, amikor mellettem valaki megszólalt: "Miért ez a háboru?" Felkaptam az idegen kérdését, mert megválaszolni akartam. Nehezen ment, nehezebben mint gondoltam, de hiába peregtek le a hónapok és évek lásas történései, egyre kerestem a feleletet a nagy kérdésre: "Miért ez a háború?"