A király és a lázadó herceg [antikvár]

Előszó újlaki Lőrinc nevével, első alkalommal doktori értekezésem készítése közben találkoztam, több mint egy évtizede. A pécsi székeskáptalan személyi összetételéről készülő dolgozatom anyaggyűjtése során került kezembe egy királyi oklevél, amely nem sokkal a mohácsi katasztrófa előtt kelt, s arról rendelkezett, hogy a török veszély miatti szükségben a káptalan a nemrég elhunyt pécsi kanonok hagyatékának azon részét, amely nem tartozik prebendájához küldje fel Budára. Az illető kanonok nevét nem tartalmazta sajnos a diploma, azonban azt közölte, hogy a klerikus a nemrégiben jobb létre szenderült Lőrinc herceg familiárisa volt.' Akkor megkíséreltem Újlaki esetleges életrajzi feldolgozását felkutati, bízván abban, hogy az általam feltételezett biográfiában sikerül a keresett kanonokra vonatkozó adatokat találnom. Sajnos nem jártam sikerrel, ugyanis korábban senki nem foglalkozott behatóbban a herceg pályafutásával. Sietve teszem hozzá, hogy politikatörténeti szempontból a nála sokkal jelentősebb karriert befutó édesapja tevékenységének monografikus jellegű bemutatásával is - sok más mellett - adós még történetírásunk. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy érdemes lenne tüzetesebben feltárni Lőrinc pályafutását, hiszen a kevésbé kutatott Jagelló-kor egyilc meghatározó alakjáról van szó. Elképzeléseimet megosztottam néhai Kubinyi András professzorral, aki melegen támogatta tervemet, s abban állapodtunk meg, hogy ő - aki számos fontos résztanulmányt készített Miklós vajdáról, a későbbi boszniai királyról - feldolgozza Újlaki Miklós pályafutását, én pedig Lőrinc életrajzát készítem el. Sajnos azonban Professzor Úr terveit már nem tudta megvalósítani, magam azonban igyekeztem keresztülvinni elhatározásomat, melynek eredményeként 2011 nyarára elkészítettem a herceg életét bemutató kéziratot.^ ' DL 47 669. 2 Az utolsó középkori magyar herceg. Újlaki Lőrinc élete. Pécs, 2011.