Rákóczi [antikvár]

A Bujdosók Fejedelmének könnyes és dicsőséges emlékezete soha még a magyarság számára olyan időszerű nem volt, mint a számunkra ma idekint. A Princeps Magnificus, aki százkilencvenöt évi száműzetés után visszatért a földre, ahol ősei nyolcszáz esztendőn át élteik, számunkra jelkép és példaadás, és ez az igénytelen kis könyv az ő bujdosókhoz intézett utolsó parancsa, amely negyedévezred ködös messzeségéből, kuruc lovak dobogása és tárogatók rikoltozása mögül érkezik hozzánk, egy új nemzeti tragédia új bujdosóihoz. Rákóczi nem halt meg soha. Rákóczi él és a fejetlen és marakodó emigrációnk egyetlen vezére ő, történelmünk legtisztább csillogó és kétszázötven év távolságából is meleget sugárzó alakja, a kufárok és szláv-cselédek kezén vergődő Magyarország Vezérlő Fejedelme. Legyen ez a kis könyvecske tanúbizonysága annak, hogy hűséges kurucai kétszázötven esztendő után sem felejtették el neki a tettet, amelynél szebb, igazabb és magyarabb történetünkben nincs. Idegenben, a bujdosás tizenhetedik esztendejében a NAGYMAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM