Gesta Hungarorum [antikvár]

könyvtest kissé deformált
A 12. századi Európában új irodalmi forma alakult ki: a regényes gesta. Az ismeretlen krónikás, Anonymus -- feltehetően III. Béla király jegyzője - ezt a műfajt választotta, amikor megírta a magyarok cselekedeteit. Barátjának szánt művében a klasszikus görög-római mondavilág mintájára állította össze hazánk őstörténetét, korabeli írásos forrásokra és a szájhagyományra támaszkodva. Bár a mondáktól és meséktől saját bevallása szerint távol tartotta magát, gestája mégsem nélkülözi a legendás elemeket. A hun rokonság illetve eredet tárgyalásával azt próbálta bizonyítani, hogy a magyarok ősi jogok alapján tarthatnak igényt a Kárpát-medencére, s Árpád vezetésével nem el-, hanem visszafoglalták hazájukat. A szaktudósok körében Anonymus kiléte máig vitatott. Egyetlen megmaradt kéziratát a 18. században tárták fel, s azóta a leginkább kutatott hazai történetírói alkotás maradt. A kötetben olvasható magyar átültetést "klasszikus" fordításnak és kommentárnak minősíthetjük. Pais Dezső akadémikus először 1926-ban bocsátotta közre, majd 1975-ig többször átdolgozta. Jelen kiadást az utolsó szövegváltozat alapján, Györffy György kiegészítő jegyzeteivel adjuk az olvasók kezébe. Előszó részlet: A névtelen író (Anonymus) „Magyarok cselekedetei" (Gesta Hungarorum) című latin nyelvű munkáját számunkra egy XIII. század közepén keletkezett, 48 oldalas kódex őrizte meg, amelyet ma az Országos Széchényi Könyvtárban találhatunk meg. A mű a szerző személyére vonatkozó híradásokat tartalmazó előszóval kezdődik, ahol a gestaíró magát egy néhai Béla király jegyzőjeként határozza meg. Innen a munka megírásának céljáról, azaz a magyar uralkodók és nemesek eredetének és honfoglalásuk ábrázolásának szándékáról is értesülhetünk. Az ezt követő fejezetekben a magyarok őshazájaként elképzelt Szkítia (Szittyaföld) leírását adja, a magyar (Hungarus) népelnevezést (H)ungvár nevéből eredezteti, majd Álmos vezérről és a magyarok vándorlásáról tudósít. A 12. fejezettől a magyar honfoglalást adja elő, s részletesen beszámol az itt talált Ménmarót, Gyalu, Salán, Glád és Zobor vezérekkel folytatott honszerző harcokról. Munkája utolsó négy fejezetében (53-57.) pedig már a Kárpát-medencéből vezetett kalandozó hadjáratokkal és X. századi eseményekkel foglalkozik, említve az államalapító Szent István királyt is. A névtelen szerző munkája nyomtatásban való közzététele, 1746 óta foglalkoztatja a magyar történetírást, s azóta egymást követő kutatógenerációk sora próbálta kideríteni a mű keletkezési korát és szerzőjének kilétét.