Debrecen [antikvár]

Fedlapjai kopottasak.
A XVIII. század végén Robert Townson angol utazó Debrecenről az alábbi sorokat vetette papírra: "Micsoda körülménynek köszönheti Debrecen létrejöttét, azt nem tudom, de azt sem fejthetem meg, mi bírhatott rá 30 000 embert, hogy olyan vidéket válasszon magának lakóhelyül, hol sem forrás, sem folyó, sem tüzelő, sem építőanyag nincs..." Amin az angol utazó csodálkozott, azt nem kis büszkeséggel így tanították régen a debreceni diákoknak: A történelem tanúsága szerint a városok a hegyek lábánál, vagy a vizek mentkén alakulnak ki, ez alól a szabály alól két kivétel van, Timbuktu és Debrecen." A városnak azonban nem a keletkezése, hanem az élete volt rendkívüli. A több mint 600 éve már városi rangot nyert Debrecen, jelentős szerepet játszott a magyar történelemben. Kereskedő, iparos és földműves lakói a XVI. és XVII. században - a három részre szakadt országban, az egymással hadban álló hatalmak (királyi Magyarország, erdélyi fejedelemség, török hódoltság) ütközőpontján - eszükkel és munkájukkal virágzó, teljesen magyarok lakta várost teremtettek. Népe korán befogadta a reformáció tanait és hűséggel kitartott mellette. A "magyar Genf" városi tanácsa két jelentős kulturális intézményt tartott fent, olykor áldozatok árán is: az európai rangú Református Kollégiumot és a nyomdát. Ez az utóbbi, 1711-ig második helyen állt Kolozsvár után a magyar nyelvű könyvnyomtatásban. A kollégiumnak élénk kapcsolatai voltak a nyugati kálvinistákkal, professzorai Skócia, Hollandia, Svájc és Németország egyetemein tanultak. A város nehéz történelmi körülményei, szűkös, olykor szegény viszonyai között is lépést kívánt tartani az európai művelődéssel.