A Vezúv [antikvár]

A Vezúv talán a legismertebb a működő vulkánok között: hírneve elsősorban az i. sz. 79. évi szörnyű kitörést követően Pompei, Herculaneum és Stabiae városainak elpusztításához kötődik. Az évszázadok csendje után kiásott ókori római települések ma az ókori élet legelbűvölőbb és legteljesebb bizonyítékát és tanulmányok, valamint kutatások kimeríthetetlen forrását alkotják. A Vezúv összetéveszthetetlen és méltóságteljes tömbjével a Nápolyi öböl fölé emelkedik. Költők és írók énekelték meg, mindig is számos festőt és művészt ihletett meg. Egy költői és valóságos leírást Goethe ad nekünk, aki így fejezte ki magát Nápolyból figyelvén meg a várost és a Nápolyi-öblöt uraló Vezúvot 1787 március 1-én: "A legtisztább ég alatt a legbizonytalanabb talaj - elgondolhatatlan ragyogás maradékai, összedőlve és szomorúan. Forró vizek, ként gőzölgő hasadékok, a növényzetnek ellenszegülő salakhegyek, kihalt, taszító terek, és aztán még végre egy állandóan virággal teli növényzet, amely ahol csak képes érvényre jut, mely felülkerekedik az összes halott romon és a tavak és a partok körül, érvényre jut a legbüszkébb tölgyvadonnal egy antik kráter falain". A Vezúv vulkáni kúpja évezredek alatt alakult ki: a hegy, mely a hegyképződés mély felforgató erejei (amelyek a Tirréniszek lesüllyedéséhez és az Appenninek felemelkedéséhez vezettek) által meghatározott törések mentén helyezkedik el, és a campaniai síkság a Lattari-hegyek,a Sarnesi-hegyek, az Avellino környéki dombok, a Matese, a Petrella-hegy és a gaetai tengerbe nyúló hegyfok által körülhatárolt bemélyedését foglalta el.