A Margit-híd [antikvár]

Fedlap sarkában tintás azonosító bejegyzés.
A XIX. század az építészet területén sehol sem tud olyan nagyjelentőségű eredményeket felmutatni, mint a hídépítésben. Ezen a vonalon nyilvánul meg leginkább a század tudományos szemlélete, technikai felkészültsége és alkotó fantáziája. A vashidak gazdagabb lehetőségeikkel háttérbe szorították a kő- és vadhidakat. A középen magasodó és megtörő ívű kőhidak varázsával, amely sok régi hídnál annyira vonzó, versenyre kel a másik esztétikai varázs, a parttól-partig való kecses ívelés. A kőhidak plasztikus tömegével szemben a vashidak elegáns, szellemes rajzossága, a hídrendszer szerkezetét hangsúlyozó vonalozás, a testetlen erő szimboluma. Szórványosan a XVIII. század végén is vannak már vashidak. Elsők között áll nemes formájával a coolbrookdali öntöttvas híd. A technikai tudás egyre szélesebb távolságokat kísérelt meg egy ívvel áthidalni. Ahol a távolságok túl nagyok voltak, ott is a lehető legkevesebb pillérrel igyekeztek elérni a teherbírás maximumát. Igen elterjedt a függőhidak alkalmazás, ahol a pályatest hordozókra van függesztve. Korai és szép példája ennek a svájci freiburgi völgyhíd és a későbbi idők nagyszabású híjda, a new-yorki Brooklyn híd. A hagyományos építésmódok mellett (ívhíd, gerenda híd) mindig újabbak szolgálatba állításával kísérleteztek.