Erdélyi magyar breviárium II. [antikvár]

A könyvtest félrenyomódott. Védőborítója kopottas, pár halvány folttal.
Mi, erdélyi magyarok, megfogyatkoztunk és mostohatestvérek lettünk, talán nemcsak a nagyvilág, hanem még a Szent István-i birodalom csonkjában élő testvéreink számára is, így hát nem adatik nekünk más lehetőség, mint a halottakhoz fordulni, megidézni a nagyok szellemét, akik porba tértek ugyan, de egykor Erdély porából vétettek. Ha élők és holtak elválaszthatatlanul összetartoznak, hihetjük, hogy porba tért eleink nem hagynak cserben, könyörgésünkre főnixként megelevenednek és hallatják szavukat. Hátha az élők szavára nem figyelők a holtak üzenetét megszívlelik. Ez a könyv nem a magyarkodóknak, hanem a magyaroknak készült, akiknek Márton Áron szavával élve - „fáj az élet", a kisebbségi sanyarú sors és a sokak számára ködbe vesző erdélyi múlt. Azoknak, akik hitetlenül is hisznek az írás szavának: „Nemcsak kenyérrel él az ember", hanem az ősök szellemével is. Ebben a könyvben van ború is, derű is, száraz kenyér és ízes mellévaló is, éppen úgy, mint a székely atyafi tarisznyájában. Az ősök eledele ez, és mi, késői unokák, ha el is szoktunk e szegényes elemózsiától, mégis megkóstolva, hátha rákapunk az ízére.