A mindenség vége [antikvár]

ELSŐ FEJEZET BEVEZETÉS A KOZMOSZBA Mondják, a földnek tűz vet véget, Mások szerint a vég a jég. Amit a vágyból eddig éltem, A tűzre várok jobban én. De ha kétszer pusztulhatna. Annyi itt a gyűlölet. Hogy tarthassam rombolásra Nagyszerűnek, Sikeresnek a jeget. Robert Frost, 1920* Költők és filozófusok a történelem kezdete óta vitáznak és tépelődnek azon a kérdésen, hogy miként fog véget érni a világ. Hála a természettudományoknak, szerencsére ma már pontosan tudjuk a választ: tűz emészti el. Ez egyértelmű. Körülbelül ötmilliárd év múlva a Nap vörös óriássá duzzad, amely bekebelezi a Merkúr pályáját, sőt talán még a Vénuszét is, a Földet pedig szétperzselt, élettelen, láva borította kődarabbá emészti. De még ez sem lesz elég - ennek a kihalt, füstölgő maradványnak a végső sorsa az lesz, hogy a Nap külső rétege körüli spirálba olvad, és atomjait a haldokló csillag izzó atmoszférájába szórja szét. Szóval tűz. Ez tuti. Frostnak tehát igaza volt elsőre. De nem mert elég nagyot gondolni. Én viszont kozmológus vagyok - a világegyetem egészét kutatom, a legnagyobb léptékeket. Eb- * Fábián József fordítása.