Az idő eredetéről [antikvár]

Előszó Stephen Hawking irodájának ajtaja olajzöld volt, és bár közvetlenül a zajos társalgóból nyílt, Stephen szerette, ha kissé nyitva van. Bekopogtam, beléptem, és úgy éreztem, mintha a szemlélődés időtlen világába kerültem volna. Stephent csendben az íróasztala mögött ülve, a bejárat felé fordulva találtam, de a feje túl nehéz volt ahhoz, hogy egyenesen tartsa, ezért a kerekesszéke fejtámlájának támasztotta. Lassan felemelte a tekintetét, és egy mosollyal köszöntött, mintha mindvégig rám várt volna. Az ápolónő hellyel kínált mellette, én pedig az asztalán lévő számítógépre pillantottam. A képernyővédő folyamatosan a következő mondatot görgette a monitoron: Bátran menj oda, ahová a Star Trek sem merészkedett. 1998. június közepe volt, és a DAMTP, a cambridge-i híres Alkalmazott Matematika és Elméleti Fizika Tanszék labirintusában találkoztunk. A DAMTP egy nyikorgó, viktoriánus kori épületben kapott helyet az Old Press területén, a Cam folyó partján, és csaknem három évtizeden át ez volt Stephen alaptábora, tudományos tevékenységének csomópontja. Ez volt az a hely, ahol a kerekesszékhez kötött tudós, aki egyetlen ujját sem tudta felemelni, szenvedélyesen igyekezett akarata szerint alakítani a kozmoszt. Stephen kollégája, Neil Túrok szólt nekem, hogy a főnök látni akar. Túrok lendületes, a DAMTP híres felsőfokú matematikai képzésének részét alkotó kurzusa volt az, ami nem sokkal azelőtt Előszó I 11