Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
Nincsen olyan tudományág, mely életünket oly mélységesen átjárja, mint a biológia. Azt, hogy az ember a föld hátán biztosítani tudta megélhetését, jólétét és haladását, az élettudomány eredményeinek köszönhetjük. Ezek tanítottak meg arra, hogyan alkalmazzuk a természet törvényeit az életre, az emberre, mint olyan lényre, amely a szerves világnak egyik láncszeme; ezek mutatták meg, hogyan illeszkedik bele az emberi lény szervezetének törvényeivel a nagy kozmosz történésébe.
Treviranus idejében - ő beszélt elsőnek biológiáról - még nem határolták körül élesen ennek a tudománynak tárgykörét, feladatait. Lamarck szerint a lélek jelenségei életfolyamatok, és így a lamarcki biológia hullámai a szellemi tudományok partjait is csapkodták. De annyiban szűkebbre szorult a biológiai kutatás módszere, mert akkoriban az élettudomány csak a körülöttünk lezajló élet jelenségeit kutatta és még senki sem törte a fejét azon, hogy a bolygók járása, a világegyetem mozgási törvényei hogyan hatnak a Föld életére.
De az embernek már ősidőktől fogva volt bizonyos életszemlélete. Az ember mindenkor kapcsolatot keresett a körülötte lévő jelenségvilággal. Az ősember tette meg ezt elsőnek. Természetszemléletével egészen sajátságos helyet foglal el az emberi szellem történetében. Nem voltak problémái, melyeken töprengett volna, nem voltak a mai értelemben vett elvont gondolatai. Nem alkotott sem tudományos, sem társadalmi rendszereket. Életéből hiányzott az, ami őt lebilincseli, cselekvését megköti és életének korlátokat vet: az emberi törvény. Az ősember érezte, hogy a mindenségnek egy részét magában hordozza. Meghallotta a természet szavát, amikor a berkekből, az erdők mélyéből, a hullámzó tengerből szólt ő hozzá. Szabadnak érezte magát, mert egyesülhetett vele. Az emberi szabadság e fénykorának kétségtelenül volt sok állatias vonása. A nyers erők küzdelme talán sohasem tombolt olyan féktelenül, mint akkoriban.