Apokrif állattan [antikvár]

Kötése kissé laza, egy lapíve részben kijár.
„Ha ​okod van azt hinni, hogy egy adott helyen kell lennie valaminek, de nem találod azt a valamit, nem szabad nyomban arra következtetned, hogy nincs is ott, amit keresel. Inkább gondolj arra, hogy rossz a megfigyelőképességed!” (Louis Leakey) A fenti idézet és a kissé bizarr könyvcím pontosan fedi a könyv lényegét: olyan állatokról ír a szerző, amelyeknek létezését a tudomány nem tekinti hitelesnek, viszont a tengereket, szárazföldeket járó utazók, expedíciók találkoztak velük, hallották a hangjukat, követték a nyomukat, vagy látták a rémületet az afrikai bennszülöttek arcán, ha csupán kiejtették a nevüket. Ezeket az állatokat gyűjtötte „rendszerbe” a szerző, így illik a könyvre az „állattan” megjelölés. Miközben e titokzatos csoda birodalmában járunk, egyre inkább eltölt bennünket az a bizonyosság: nem igaz, hogy ezen a világon már minden föl van fedezve. A vizek legmélye, a még mindig járhatatlan mocsarak, őserdők, a felhőbe nyúló magas hegységek talán még ma is őrzik a múlt idők állatvilágának tanúit, és sem a yeti, sem a Loch Ness-i szörny létében nem lehet kételkedni azért, mert nem hisszük el. Hiszen – az is kiderül ebből a kitűnő könyvből – nem egy olyan állat került napjainkra a nem létezők közé, amelyet az ember egyszerűen elpusztított, mielőtt megismert volna. A könyvet három kiváló képzőművész, Melocco Miklós, Orosz István és Somogyi Győző grafikái, valamint fekete-fehér fotók illusztrálják.