A Kárpát-medence nagyragadozói [antikvár]

Előszó E könyv megírásához a döntő lökést közeli találkozásom adta a hiúzzál. Kecses formás teste, értelme, sportos szívóssága és arisztokratikus nemes megjelenése figyelmemet teljes mértékben lekötötte. Hatására átgondoltam, illetve rendszereztem eddigi ismereteimet, felelevenítettem megfigyeléseimet, átolvastam jegyzeteimet, kiegészítettem a hiányokat és sok szakértővel beszélgettem. Könnyű volt beleélnem magam, mert egész gyermekkorom családi hangulatát a nagyragadozók hírei itatták át. Kárpátalján laktunk, nagyszüleimnek pedig Erdélyből kellett menekülniük. Édesapám hacsak tehette, állandóan az erdőt bújta, hogy vadássza, s főleg figyelje a nagyragadozókat, továbbá a szarvast, szalonkát és a siketfajdot. A farkas pedig különösen jelen volt életünkben és szinte misztikus figyelem övezte. Következett ez abból, hogy a velem várandós Édesanyám látva Édesapám nyugtalanságát, elküldte egy kis vadászatra, ami az ottani viszonyok között jó pár napot igénybe vett. Az egyik éjszaka a vadonban arra riadt fel a tűz mellett, hogy a homályban farkas ólálkodik, amit meg is lőtt. Erre viszont nagyon ideges lett és a hajnal első sugarával visszafordult. Mire hazaért, addigra megszülettem, a kezemen egy hatodik kis úgynevezett farkas ujjal és a nyakamon egy kis farkasbütyökkel, amit nem sokkal később le is operáltak. Ettől kezdve a farkas nálunk szent állat lett. Hiába rabolt el olykor-olykor vadőreinktől egy-egy háziállatot, bocsánatos bűnnek számított. A háborúban a repülős bevetésekkor Édesapám kabalája a farkas volt és Édesanyám is a vadászfogason díszelgő faragott farkasfejre tekintgetett, hogy párja visszajöjjön. Később már nem is csodálkoztak, hogy farkasfogam nőtt, amit az első lövész leckék után ki kellett húzatni, mert a puska rúgása miatt állandóan kivérezte az ajkamat. A farkas megbecsülése családunk körében maga után vonta a hiúz és a medve tiszteletét is, bár Édesapám előtte sokat vadászott rájuk és eredménnyel. A szirti sast és a keselyűt a levegő urainak 9