Egyháztörténelem III. [antikvár]

Az 1517-1789 közötti korszak legáltalánosabb és legtalálóbb vonása az átmenetiség. Szellemi étren ebben az időszakban zajlott le az átmenet a középkor vallásos világszemléletéből a modernebb idők ateizmussal színezett természettudományos világképébe, gazdasági, társadalmi és politikai téren pedig a középkor feudalisztikus berendezettségéből a kapitalizmusnak gazdasági, társadalmié s államszervezeti világába. Ehhez a nagy átalakuláshoz az egyház nem tudott eléggé alkalmazkodni. FEjlődését ezért súlyos tehertételek gátolták, egyre inkább megmerevedett és elszigetelődött az átformálódásban lévő világtól. A filozófiai és természettudományos világkép a reneszánsz időszakban megkezdődött átalakulása 1517-1789 között folytatódott. A természetet mind behatóbban vizsgáló ember számára a megismerés legfőbb forrása a hit és tekintély helyett a megfigyelés és tapasztalás lett, amelyet az ideológiai kötöttségektől magát függetleníteni akaró értelem irányított. Ezek segítségével aztán egymás után tárultak föl a természetnek eddig rejtett titkai. Az új természettudományos felfedezések közül sajnos az egyház többet nem tudott ekkor még összeegyeztetni az ókori kultúrákból merített világszemléletével. Ezért a vallás nagy kárára a tudomány fokozatosan szembekerült a hittel, megindult a szellemi szekularizáció folyamata, amelyet még jobban meggyorsított a reneszánszból és a reformációbólis sokat átvevő felvilágosodás. A gazdasági, társadalmi és politikai élet gyökeres átformálódása is folytatódott. A nagy földrajzi felfedezések nyomán meggyorsult a feudalizmus bomlása és a tőkés termelési viszonyok kialakulása.