Történelem I. [antikvár]

Bevezető Sokan kérdezték már: mi a történelem? A számtalan válasz idézése helyett elfogadhatjuk az egyik jeles olasz marxista történész - Antonio Banfi - álláspontját, aki szerint a történelem a népek műve. Azt jelenti ez, hogy históriánk - életünk - alkotói a tömegek; a csoport, a réteg, az osztály, a társadalom. Tehát mi, valamennyien! A közösségen belül azonban mindig megvolt, megmarad az egyén választási lehetősége. Azzal együtt a felelőssége is. Aligha cáfolhatjuk ezután: a történelem olyan tudomány, amelynek szerepét meghatározza az a tény, hogy emberi Icapcsolatok egészének vizsgálatát, a társadalom fejlődése folyamatainak megismertetését fő feladatának tekinti. Figyelme ugyanúgy irányul a múltra, mint a jelenre. Tehát nem tagadja meg a több évezredes kezdetet, mikor a történelemtudomány az adott valóság egyszerű rögzítéséből: krónikaírásból állott. A fáraók följegyeztették tetteiket, Arisztotelész megírta a görög városok állami berendezkedését. Hosszú volt az út a társadalmi jelenségek okainak, a teljes folyamat mozgatóerőinek feltárásáig, olyan szemléletmód kifejezéséig, amely a fő mozgatóerők feltárásával az emberiség egész történelmét fogja át, és a jövőbe is kitekint. A történetíró akkor jár el helyesen - a történelemírás akkor művészet -, ha a valóság, a törvényszerű feltárása közepette nem sikkad el a világ és a maga formálásán dolgozó, küzdő, gondolkodó egyszer-volt ember arca sem. Másképpen szólva megmutatja az általánost, de a tünékeny illanót is. Egy alig idézhető, mégis megidézendő mosolyt, verítéket, üvöltést, egy hősiesség vagy önvesztés színét-szagát. Mindig az igazság keresésének szenvedélyével. Mit találunk mindebből a tankönyvünkben? A kultúra és a civilizáció bölcsőjét, jelenünk forrását: az ősközösség, az ókori Kelet, az ókori Görögország és Róma, valamint a középkor nyitányának tekinthető korai feudalizmus századait. Egyszóval a múltat. Jogos az a kérdés is, milyen ez a tankönyv? Szerzői és gondozói olyan meghitt barátnak, hasznos munkaeszköznek szán-