Bővebb ismertető
ELOSZO
A természet a maga módján bonyolult és egyszerű is. Az ember pedig formálisan gondolkodik, így egyes felmerülő földtudományi, földrajzi problémákat is a matematika nyelvén megfogalmazva oldhat meg. A természetből nyert mintákkal kialakított modellek segítségével érthetjük meg a természet folyamatait, törvényszerűségeit. A természet és a matematika furcsa kapcsolatban áll egymással és e furcsa kapcsolat miatt lett a matematika nem csak egzakt tudomány, hanem természettudomány is, illetve eszköz más természettudományok számára.
Jelen munka elsődleges célkitűzése az, hogy a földrajz, földtudományi és környezettudományi képzés különböző kurzusaihoz használható segédanyagot nyújtson. A kiadvány hiánypótló, mivel az oktatás során felmerülő gyakorlatiasabb, számításokat igénylő feladatokat és azok matematikai hátterét tárgyaló magyar nyelvű összegző munka eddig még nem jelent meg.
Néhány szó a könyv kezeléséhez. A szövegen belül a fogalmakat, definíciókat az első előfordulásuknál vastag és dőlt betűvel, valamint néhány hangsúlyozandó lépést, megállapítást dőlt betűvel emelünk ki. A kötet első része a szükséges matematikai jelöléseket, illetve mértékegységek, prefixumok összefoglalását tartalmazza. A megoldás során felmerülő matematikai hátteret, elméleti alapokat a második fejezet tartalmazza. A harmadik fejezetben találhatók az egyes kurzusokhoz kapcsolódó kidolgozott mintafeladatok, amelyek segítséget nyújtanak az azt követő gyakorló feladatok megoldásaihoz. A negyedik rész az önálló munkát segíti,.ellenőrzés céljából itt találhatók meg a feladatok végeredményei. A matematikán kívüli elméleti szakmai hátteret a már forgalomban lévő, az egyes fejezeteknél feltüntetett könyvek jelentik.
Arra bíztatjuk az olvasót, hogy gondolkozzon el egy-egy feladat megoldása után és találjon ki hasonlóakat. A problémamegoldás jártasságának megszerzéséhez nem elegendő néhány példa megoldása. Szükséges megérteni, hogy egyes problémához melyik matematikai eszközt célszerű alkalmazni, illetve annak alkalmazását magabiztosan kell elsajátítani.
Köszönettel tartozunk lektorunknak, Dr. Németh Józsefnek, akinek lelkiismeretes, minden részletre kiteijedő munkája igen nagy segítséget jelentett számunkra.
Szeged, 2010. áprihs 30.
A szerkesztők