Föld- és őslénytan [antikvár]

bevezetés A Föld egyenetlen felszínén magas hegységek, mély tenger-medencék^ hatalmas kiterjedésű síkságok váltakoznak. A hegyekből széles folyók hozzák törmeléküket a tengerbe, s egy-két évezred alatt tekintélyes területeket hódítanak el tőle. Adria egykori kikötő, amiről az Adriai-tengert elnevezték, ma már 23 km-re van a tengertől. A Káspi-tengerbe ömlő Terek-folyó deltája évente csaknem fél kilométerrel növekedik. Másutt a tenger térhódítását állapíthatjuk meg: az angol partok számos ősi ércbányája került így idők folyamán víz alá. Az 1883. évi vulkáni kitörés az indonéziai Krakatoa-sziget felét levegőbe röpítette. A Föld számos pontján ismerünk még működő vulkánokat, • amelyeken át olvadt és szilárd kőzetanyag tör időnként felszínre. Olykor pusztító rengések rázzák meg a földet; itt-ott hosszú repedések s néha többméternyi hirtelen elmozdulások támadnak velük kapcsolatban. Mindebből megérthetjük, hogy Földünkön nincsen nyugalom. Már egy-egy hatalmas árvíz, pusztító szélvihar vagy a jégárak végén felhalmozódó törmelék tömege is fogalmat adhat a Földön működő természeti ^rőkről. Az ernber által közvetlenül megfigyelhető természeti változások azonban eltörpülnek azok mellett, amelyek nyomait már csak a kőzetek őrzik. Különösen könnyű a következtetés ezekre akkor, ha a kőzetek a keletkezésük idejében élt állatok vagy növények maradványait is tartalmazzák. Telepes korall-maradványokkal zsúfolt mészkőpadok nyilván a mai melegégövi korall-zátonyokéhoz hasonló körülmények között, tehát hullámverte, de tisztavizű, sekély tengerben keletkeztek. Azok a laza szerkezetű, kissé agyagos