Az egyháztörténet kézikönyve [antikvár]

Az egyháztörténet címet viselő legrégibb mű caesareai Euszebiosznak, Constantinus kortársának az írása. De az a tudomány, amelyet ma jelölünk ezzel a tiszteletreméltó névvel, nem nyúlik vissza korábbra a 18. századnál. Ami a régebbi történetírást a mai, tudományos egyháztörténetírástól megkülönbözteti, az nem csupán a - legfeljebb nyomokban tetten érhető - alapvető kritika hiánya vagy a történetírói célkitűzéssel párosuló apologetikus és polemikus törekvés, illetve az ebből adódó erős szubjektivitás, hanem mindenekelőtt az, hogy teljesen másban látta feladatát, mint a mai történetírás. A régi történetírói felfogás szerint az egyház természetfölötti módon jött létre, kezdettől készen adva volt, és nincs alávetve formálódásnak. Története historia sacra, amely lényege szerint különbözik minden más, pusztán evilági történettől. Miként az egyházban Isten munkálkodik, úgy az egyházellenes hatalmakban az ördög és a démonok. Így a történelem lényegében földöntúli erők harca, amelyek közvetlenül avatkoznak be a földi eseményekbe. Az elszigetelt történések, amennyiben nem hatnak közre bennük túlvilági erők, csupán esetlegesek. Csak tények és ezek sorozata létezik, nincsenek nagy, mindent átfogó összefüggések, nem létezik fejlődés sem. A történelem nem más, mint "érdekes események" sora.