XX. század, ó! 1-2. [antikvár]

M. .árcius végi, fülledt vasárnap délután. Korai, hirtelen fölmelegedés. Cimetes kalács, frissen hámozott narancs meg sörpára tömény illategyvelege a zágrábi expressz fülkéjében. Vinkovci után két új utas lép be hozzánk. Középkorú, jól öltözött falusiak. Civilizált pannon földművesek. Alig hogy helyet foglalnak, máris folytatják a nyilván még az állomáson megkezdett eszmecserét. - Szóval, te úgy gondolod, nincs semmi értelme? - Úgy bizony. - Épp semmi se? - Semmi. Most már semmi. Negyven évvel előbb kellett volna. - Nem rajtunk múlott. Nem akarták kiadni. - Akkor meg mér' nem rendezték meg ők a tárgyalást. Most csak a nyakunkba varrják a rengeteg költséget. - Haszontalanabb dolgokra is költöttünk mi eleget És ez mégiscsak - Ugyan! Láttad a tévében, amikor hazahozták? Mint egy múmia. Magatehetetlen aggastyán. Ha rajtam, múlna, én egy dinárt se pazarolnék rá. - Persze, hogy nem. Őrá nem. De hát a pör nem is őellene készül A vitatárs tanácstalan, kérdő tekintettel mered földijére. Nyilvánvalóan nem érti, mire céloz. A beállt csöndben a fülke egyik régebbi utasa is felnéz az újságból. Mire a kérdezett némi leplezetlen fölénnyel s a gyorsan megtalált pontos szó mosolynyi örömével vágja ki a válaszát: - Hát persze, hogy nem. Nem is őfölötte fognak ítélkezni: a fasizmus fölött! Krle2a városa, ellen-krleiai ásító idillben: langy vasárnapi alkonyat, sétálók unatkozó téblábolása. S köztük lépten-nyomon egy-egy lisztes hajú, görnyedt hátú, sétabotos vagy éppen a kedves Kutyust, a ház nyilvánvaló Kedvencét vezetgélő agg nénike, bácsika. A Monarchia ittfelejtettjei. Krlezaylgrrtm/ gyermekkorának figurái. Lappangó, fura kísértés: jó lenne megkérdezni egyiküket-másikukat, vajon volt-e s maradt-e némi személyes emlékük róla, a híres Aggastyánról, aki 1986. február 12-e óta ismét az ő városuk, a néhai Agram lakója?