Városok és városi társadalom Magyarországon a XIX. század elején [antikvár]

Polgárság, polgárosodás, városiasodás Magyarországon. E problémakör vizsgálata hosszú múltra tekinthet vissza a magyar történetírásban, s ma újraéledt az érdeklődés iránta. Vitathatatlan, hogy e téren — más közép-kelet-európai országokhoz hasonlóan — Magyarország fejlődése elmaradt a nyugat-európai országokétól, hogy e folyamat ezekhez képest megkésve, sajátos formák között zajlott le. De annak megítéléséhez, hogy az elmaradás milyen fokú volt, s hogy e folyamat milyen mértékben volt „torz", milyen mértékben sajátosan közép-kelet-európai, illetve magyar, elengedhetetlen annak tisztázása, hogy a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet korszakában mi a város, ki a polgár. A XIX. század elején a rendi jogi kategóriák egyre inkább tartalmukat vesztették; így a valóságos városi szerepkör és a város jogi fogalma is mindinkább elvált egymástól, s ebből logikusan következett, hogy a polgár jogi fogalma sem identifikálható a városi funkciót hordozó társadalmi réteggel. Nyilvánvaló, hogy a csupán a jogi városok, illetve a rendi polgár fogalom alá tartozók helyzetéből nem vonhatók le teljes értékű következtetések a XIX. századi városfejlődés és a polgárság állapotára vonatkozóan. De milyen kritériumok alapján állapítható meg, hogy ebben az átmeneti korszakban mely települések tekinthetők városoknak? E problémával — gyakorlati szempontból indíttatva — már a kortársaknak is szembe kellett nézniük. Egyesek már ekkor tudatára ébredtek annak, hogy a város ismérve nem szűkíthető le a szabadalomlevélre, hogy a nagyobb népességtömörülés, a városias feladatok ellátása egyes településekben a városokéhoz hasonló önkormányzati szerveket hozott létre, ezeket tehát bizonyos igazgatási és jogszolgáltatási eljárások tekintetében a városokkal azonos elbírálásban kell részesíteni. így az 1836. és 1840. évi törvények az elsőfokú bíráskodási joggal rendelkező rendezett tanácsú községek számára a szabad királyi városokéval azonos eljárást írtak elő a szóbeli perek, illetve a törvényszéki végrehajtások ügyeiben. Hasonlóképpen egységes választási eljárást írt elő az 1848. XXIV. tc. a szabad királyi városokra, a szepességi városokra, a rendezett tanácsú községekre, illetve a Jász-Kun-Hajdú-kerület községeire és városai számára. Ez azonban még nem volt városi létük jogi elismerése, nem is lehetett, hiszen a nemesség nem akarta a városok számának szaporítását, és ellenállt a városjog szélesebb körű adományozásának. E törvények figyelembevételével készítette el 1842-ben Bárándy János a magyarországi városi népesség statisztikai táblázatát,1 amely a szabad királyi városokon 1 Bárándy, 1842.