A média rítusai [antikvár]

A könyv a kommunikáció és a nyilvánosság habermasi értelmezésének kritikai felülvizsgálatára vállalkozik. Fel kívánja vetni azokat a - kritikai elméletben előkerült vagy háttérbe szorított - kulturális kérdéseket, amelyek a médiakutatás mai elmélete és gyakorlata számára égetően fontosak. Ám nem valamiféle hiánylista összeállításáról van szó, inkább alternatív megoldások kereséséről. A rituális kommunikáció neodurkheimi elméletének ismertetése és alkalmazási lehetőségeinek bemutatása éppen ezt a célt szolgálja. Olyan társadalomelméleti keretet kínál, amely a kommunikáció Habermas által elhanyagolt szimbolikus aspektusait nemcsak bevonja a társadalomtudományi elemzés körébe, de annak középpontjába is helyezi. A neodurkheimi társadalomfilozófia ugyanakkor nem egyszerűen kiegészítője a kommunikáció habermasi fogalmának, hanem, mint látni fogjuk, lényeges perspektívaváltással is együtt jár. A média társadalomelméletét az elmúlt évtizedekben Habermas „nyilvánosságparadigmája" uralta. Ez a nézőpont a médiát az okoskodó magánemberek olyan nyilvános fórumának tekintette, ahol elvileg lehetőség van a társadalom mindenkit érintő kérdéseinek racionális, érdekmentes tisztázására. Habermas azonban úgy látta, hogy a médiának ez a közéleti szerepe a 19. század közepétől kezdve politikai, gazdasági és társadalomszerkezeti okok miatt egyre kevésbé tudott érvényesülni. A média szerinte többé nem a társadalom szempontjainak és érdekeinek a kifejezője, hanem az életvilág gyarmatosítója, a mindennapi élet trivializálója. A kritikai társadalomelmélet legfontosabb feladatának ezért a média torzulásainak leleplezését tartotta a nyilvánosság utópikus ideálja nevében.