Világjáró anekdoták [antikvár]

Mint a népdal és népmese, mint a közmondás és szólásmód, az anekdota is nyugtalanul kóborolja a világot. Térben és időben gazdagon és meglepő változatossággal zajlik az élete. Az ötletes éle, az elmés tréfa, az emberi gyarlóságokon megértően mosolygó, vagy az életviszonyokat derűs szemlélettel tekintő anekdota, a tapasztalati igazságokon nyugvó példa s az erkölcsiség örök törvényeit találóan kifejező parabola nem merül feledésbe s nem ragad meg egy helyen elszigetelődve, hanem országról országra vándorol, világrészből világrészbe kerül, időről időre, népektől népekhez kalandozik. Kifürkészhetetlen módon hol itt, hol ott üti föl fejét, s ha nem sikerül is áttörnie a nyelvterület határait, szájról szájra száll, nemzedékről nemzedékre hagyományozódik. Vetődjék a földkerekség bármely pontjára, mindjárt gyökeret ver s rögtön otthon érzi magát. Útjában természetesen sok módosuláson megy keresztül. Egyszer formája sínyli meg az ide-oda hányódást, máskor tartalmát viseli meg rendetlen életmódja, de szívós természete általában veszteség nélkül állja a vándorlás viszontagságait. Sőt, rendszerint még új vonásokba is öltözködik, friss színekbe takaródzik, mert csodálatos rugalmassággal símul minden környezethez: bármely korhoz, bármely ízléshez és bármely helyhez, a különféle szemléletekhez és eltérő világnézetekhez. Az anekdoták végrendelet nélküli meghalt örökhagyók, kiknek a szellemi kincsein az egész világ egyformán osztozkodik Örök hangulatfoszlányok, amelyek minden idők emberének a lelkén átsuhannak. Ez a magyarázata annak, hogy Keleten és Nyugaton, az ókorban és középkorban, az újkorban és a közelmultban csaknem azonos vonásokkal jelentkező anekdotás történetekre akadunk, egy és ugyanazon típusnak egybevágó változataira. Érdemes ezeket mindig szemügyre venni, mert jellegzetesen verődnek vissza rajtuk a helyszíni sajátosságok, az időbeli távolságok és a különböző művelődési körök elkülönülő vonásai.