Zengő ércek [antikvár]

Kelényi István A lélek hangjai. A harangzengés nem csupán egy fénn finom zengő hangja, hanem hívó szó. Isten dicséretre, invitál a templomba, elcsendesít és késztet meditációra, buzdítja a lelket. Tehát valójában a lélek hangja, ami kívülről is szólít. Van a harangok közt az úgynevezett „lélek-harang", a legcsengőbb hangú, mely temetésre indít, úgy mondják ilyenkor „kicsöndítenek" Van azonban ezen antológia címének egy szentírási vonatkozása is, a „szentpáli" intenció „ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok és pengő cimbalom"! Ez az utalás egyértelműen benne is van, az egyik költeményben. Ez az antológia „az érdi keresztény költészetet" reprezentálja, a régibb időktől, a 19. sz. első harmadában születettektől, a mai ifjú nemzedékig, kronológiai sorrendben. Tudvalévő, hogy költő „foglalkozás" nincs, mert a poéta-lét, hivatás, - s ekként különféle tevékenységet művelnek még azok, akik verseket írnak, a költői szó mesterei. A hajdani kezdetekkor is, a még latinul író pannóniai költőnk, püspök volt, vagy katona, mint Balassi, Zrínyi - és József Attiláig, többnyire szerkesztő, vagy tanár Itt is akad különféle tevékenységű alkotó: tisztviselő, pap, orvos, állatorvos, jogász, tanár, apáca, építész, festő vagy iparművész, művészettörténész, könyvtáros meg népművelő, sőt énekes A legkülönfélébb hangon szólnak, szólalnak meg nnint „zengő ércek", imádságos áhítattal, könyörgéssel és dicsérettel, öniróniával és hitetlenül is a hit keresésével, hálával és reménnyel telve, dialogizálással, és meditativ monológgal, 3