Versek [antikvár]

Tis^a lappal Szűzi fehérségben njnájtózott előttem, mint hóvirág-tenger reszkető télutón, s én féltem, hogy megrontó kegyúrként égve beszennyezem, s nem marad megbecsült e trón. A trónhoz ezer lépcsőn át vezet az út, lépcső a gondolat, a szó, a tisztaság, Parnasszushoz nem elég a pártos menlevél, nem nyújt védelmet holmi sógor-komaság. Előttem kelleti magát e szűzi táj, melyre teremhet: kellem, vagy rosszindulat, múltunk dicső képe, szég}'enült jelenünk, jövőnk, mely ismeretlenül rajtunk mulat, és lehet bizakodó, reménnyel telve, avantgárd, vag}^ mi formát gazdagon képez Egy szűztiszta lapra miről írunk, s miként, a költők végtelen felelőssége ez! Csend A szú sem perceg! Elhalt a hártyaszárnyú légyzümmögés, — de belül zakatol a gép, fröccsen a falra az epezöldszínű kétely.