Tollal és szerszámmal [antikvár]

A szocialista költészetről, általában a szocialista irodalomról rengeteget összeírtak már. Kis túlzással azt lehetne mondani, hogy az irodalom-elméleti írások jóval számosabbak, mint a művek, amelyekről vita folyhat. Itt van mingyárt, elsőnek az „örök" kérdés: lehet-e egyáltalában szocialista irodalomról beszélni, amíg meg nem valósul a szocialista társadalom? Lehet-e szó másról ebben az átmeneti korszakban, mint harcos proletárirodalomról? Ezekkel a kérdésekkel azután már oda is jutottunk a másik állandóan kisértő, tehát végérvényes ítélettel nyilván elintézhetetlen vitaponthoz: szükség van-e a tendencirodalomra? Vagy lehet-e más egy új társadalom felé törekvő osztály irodalma, mint osztályirodalom? Még tovább haladva ezen a vonalon: van-e létjogosultsága az osztályirodalomnok? Ha igent mik az értékítélet mértéket adó szempontjai? S aztán: hol a határ egyrészt a programm és tendencia, másrészt a tendencia és az emberi élet külső-belső valóságait dialektikusan ábrázoló társadalmi realizmus között? Szinte a végtelenségig lehetne nyújtani ezeknek a kérdéseknek a sorát amelyekről már eddig is rengeteget vitatkoztak, vagy amelyeket semmiképpen se lehet elkerülni, ha már egyszer ráadja az ember a fejét, hogy rendet próbál teremteni az elméleti zűrzavarban. Egy irodalmi bevezető szűk keretei között természtesen lehetetlen komoly, alapos feletet adni ezekre a kérdésekre. Az „elméleti rend" megteremtése pedig, világosan szólva az az igyekezet, hogy általános érvényű, sőt végérvényes normákat állapítsunk meg a szocialista irodalomra, mindenképpen reménytelen vállalkozáL. Hiszen az egész társadalomra, az eljövendő, új társadalomra se lehet így előre, elméleti úton, végérvényes kategóriákat megállapítani, mert ez csak utópia lenne. A tudományos szocializmus se vállalkozik többre ezen a vonalon, mint megmutatni a társadalom mozgástörvényeit s kikutatni a jövő fejlődés irányát. Hát akkor hogyan lehetne az egészen 3