Tio-tio-tio-tinx [antikvár]

Ki tudja, Assisi Szent Ferenc mit mondott, vagy egyáltalán mondott-e valamit, mikor a madaraknak prédikált? Mivel nem hagyott nyugton a dolog, utána néztem Celanói Tamás Szent Ferencről közzétett életrajzaiban, hogyan is volt akkor vele és az ég madaraival? „Boldogságos Ferenc egyszer a Rieti-tavon át vette útját a grecciói remeteségbe. Útját egy kis bárkán tette meg. Az egyik halász egy kis vízimadárral kedveskedett neki, hogy legyen mivel szórakoznia az Úrban A boldogságos atya nagy örömmel Jogadta a madarat, és szelíden biztatni kezdte, hogy kinyújtott tenyeréről szabadon távozzék. A madár azonban semmi ízedvet nem mutatott a távozásra, sőt, mint valami fészekben, lekuporodott a tenyerében. A szent pedig erre égre emelt szemekkel imádságba mélyedt. Mikor azután nagysokára, mintha messze idegenből jött volna, magához tért, gyengéden megparancsolta a madárkának, hogy miieden félelmet Jélre-téve térjen vissza régi szabadságához. És a szent engedélyének és áldásának vétele után örömtől repesve nagy szárnycsattogással tényleg eltávozott." Jómagam, e madárversek szerzőjeként szeretném, ha ezeket a szövegeket minden kisebb-nagyobb olvasója csupán amolyan kedves játszadozásnak, szórakozásnak venné. A hajdani Én Újságom megsárgult lapjain közólt madárhangokkal szándékoztam elbeszélgetni, Jeleselgetni, huncutkodva tréjálkozni. A korabeli leírást alighanem Hermán Ottó kúldte el lapszerkesztő barátjának. Ő akkor úgy hallotta, ahogyan azt a címben is Jeltüntetem, én pedig kortárs áthallásokat készítettem a magam módján, saját habitusommal. Bettes István